Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)

Kiállítás

AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról

294

10 „Nagyon tetszett, megható és felemelő. Talán így lehet az irodalmat odaadni a jövő nemzedékének, másképp nem nagyon fog sikerülni. Egyelőre nem fogom elfelejteni, sőt, még a világ végéig ezen fogok gondolkozni. Csodálatos ez a világ.” - idézhetjük a kiállítás debreceni visszhangját. Számítottunk rá, hogy elképzelésünk nem mindenkinek nyeri el tetszését: „58 éves koromra megszoktam, hogy egy múzeumban addig olvasok valamit, és csak azt, ami érdekel, ameddig tetszik. A technikának való kiszolgáltatottság felbőszít” - írta be a vendégkönyvbe egy látogató Balatonszárszón.

11 „Tényleg nem újat mond a kiállítás, azonban más perspektívába helyezi mindazt, amit eddig róla tudtunk - azt hiszem, ettől válik izgalmassá.”

12 Ezt a kiállítást mutattuk be 2005-ben Magyarországon (Budapest, Makó, Szeged, Debrecen, Eger, Székesfehérvár, Miskolc) és a határon túl Erdélyben (Arad, Székely udvarhely, Sepsiszentgyörgy), Vajdaságban (Szabadka, Zenta), Felvidéken (Kassa) és nyugat-európai nagyvárosokban is (Párizs, Bécs, Berlin).

13 Összesen 7 kivetítőt helyeztünk el, utalva ezzel a hét kötetére, illetve a Hetedik című költeményére, amely a költői lét csodálatos megfogalmazása.

14 A kiállítás alapformájául a kört választottuk. Az ötletet a költő versírásról kifejtett gondolatai kínálták számunkra: „az írott forma tárgyi művészete nem a mérték, ütem és rím kellékeinek kiállításában, panorámájában, hanem a mű legbensőbb indítékai, mozzanatai helyzetének váltogatásában áll. Az első mozzanat uralmát fokozatosan átengedi a másodiknak s ez a harmadiknak. Majd az első mozzanat újból kibontakozik, de gazdagabban és a szintén gazdagabban jelentkező második mozzanat mögé húzódik. És így tovább, mindaddig, míg nem kész az írásmű, amikor is azt látjuk, hogy a motívumok tulajdonképpen átvették lassacskán egymás jelentését és jelentőségét, a végire érvén már csak egyetlen egy mozzanat, motívum áll előttünk, ami nem más, mint maga a mű.” (József Attila, Az Istenek halnak, az Ember él — J. A., Tanulmányok és cikkek, i. m. 219.) A szöveg rendkívül képszerű, látványként az egy pontból kiinduló körök képzetét kelti, mint ahogy az ihletről és az időről írott sorok is: „Az ihlet nem semmisíti meg az időt, hanem megszelídíti, értelmes végtelenséget alkot [...] bár csak egyetlen idődarabot fog össze, ezt az idődarabot végtelenné mélyíti, képletesen szólván, az idő végtelen egyeneséből lecsíp egy részt és azt végtelen, önmagába visszatérő görbévé alakítja.” (József Attila, Ihlet és gondolat = J. A., Tanulmányok és cikkek, i. m. 106.) E látványelemekre építettünk a grafikai arculat tervezésénél is. Zeneválasztásunkat szintén ez határozta meg: Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című műve 3. tételének első 2’41 percnyi részlete kíséri az animációt, és a filmek bevezető képsorait. A cseleszta hangja zeneileg nagyon jól kifejezi az egy pontból szétfutó vízcseppek látványát, melyekre a dedikáció szövegéből (Idecsöppent / A jövendő emberek közül,