Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Kiadványok
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 276 bűvölését, mondván, ha ehhez ő, Kosztolányi Dezső tán egymaga kevés lenne, az ügy érdekében kész nagybecsű kollégái egyetértő kézjegyét egy rövid levél támasztékaként összegyűjteni, s beterjeszteni, Arany Jánostól egészen a kis Weöres Sándorig - belőle biztos lesz valaki - ...de névsort e delikát körben szégyellne is mondani, a hatályos magyar utcanévjegyzék tetemes hányadára tessél gondolni, Miniszter Uram. Itt az idézet be lenne zárva, a mester lazán és súlyosan visszatámaszkodna a falhoz, vissza valamelyik fényképébe, s ugyan türelmesen, de azért kifejezetten várná, hogy mit is kezdek én az ő kiakasztott fényképével, pláne kéziratával. A kéziratot Réz Páltól kaptam, aki nem tudná, a Kosztolányi-filológia neki köszönheti a legtöbbet, ő rendezte húsz év munkával sajtó alá az életművet. A kézirat kéttenyérnyi papírlap, rajta a Fölöttem az éj című töredék első fogalmazványa zöld tintával, ahogy kell, ákombákomokkal, betoldásokkal. Mikor ezt írom, leveszem a falról, idehozom a géphez. Szép, jellegzetes, nehezen kibetűzhető verskép: „Fölöttem folyik el az éjszaka / (e ponton a Windows kis ablakban fölajánlja, hogy az enter megnyomásával beszúrhatom az «éjszakai szállítás« szókapcsolatot, én tán hajlanék is rá, «fölöttem folyik az éjszakai szállítás, konténer felhőkön kívül nem is száll itt más«, de végül elvetem, hisz mégiscsak idézek:) a méltóságos, nagy nehéz folyam, / besüt a gáz züllött csillaga / s bárkák úsznak fölöttem komoran / rettentő bárkák és sírok, sírok”, rövid i-vel, satöbbi. Folytathatnám, de nem túl jelentős vers, ha nincs e nekem oly kedves kézirata, kötetben rendre elsiklanék fölötte, süket, éjszakai konténerként, sőt bárkaként. A fotó viszont igen jó, Kosztolányiról ez az egyik legjellegzetesebb felvétel, bár végignézve a kiállítást, és főleg forgatva a könyvet, lehet tűnődni, bizonytalankodni, hogy van-e egy fotó, van-e legjellegzetesebb. Természetesen mind az, és egyik sem az. Mégis, úgy érzem, ha a borotválkozótükre nem égett volna benn a Tábor utcai házban, s egyszer beszélni kezdene, vagy hogy mondjam, tán ez az arc peregne le a leggyakrabban. Pécsi József 1927-es felvétele hozzám már Új írás-naptár korában került, fél évszázaddal keletkezése után. Egy 42 éves, szépre, véglegesre érett arc, már túl a regényeken, benne a szabad versekben, a Meztelenül-versek nyerskosztjában. Nemcsak híres, sikeres író, de úgy is viselkedik. Sztáralkat, ahogy ma mondanánk. Műtermi fénykép, amelyen csakis viselkedni lehet, s jobb is tán, ha a delikvens nem ott improvizál magának arckifejezést, hanem felveszi a szépen begyakoroltat, a nem pózolás pózát nevezetesen. Egy összerendezett, ám picit védtelenre, kócosra hagyott arckifejezés, mely minden visszafogottságával együtt is eléggé bohócszerű, no jó, táncos-komikus.
