Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Kiadványok
277 Az elszabott és szabódó mosoly mögött ott a kuncogás alaksejtelme, kuncog a pillantása, tán így a pontosabb. Külön-külön semmi különös, viszont mindez együtt, e báj-elegy egyedül Kosztolányié. Persze mindegyik arc és tekintet csak az övé, mind a 154 pillantás, a holdvilágképű, sajtmosolyű kisgyerektől a nagybeteg íróig, akit profilban vettek le a Szent János kórház tornácán, és legfeljebb hónapok vannak az életéből. Áll szikáran, létravékonyan, önmaga és mindannyiunk fölé magasodva. Olyan, nem tudok szabadulni a hasonlattól, mint egy mennyei hegymászó, még inkább, mint egy fehér kéményseprő, ki már szerződésben áll a túlvilág kéményeivel. Mikor a szerződés életbe lép, 1936. november harmadikén, a feleség, Har- mos Ilonka azt zokogja a hűlő test fölött: szeretünk, Dide, nagyon szeretünk. Hozzátartozói utolsó mondatokat alighanem még nehezebb mondani, mint haldoklóiakat - vajon mér? -, de ez a rövid és civil mondat máig érvényes. Ennél jobbat hetven év alatt sem tudott kitalálni az utókor. De hogy valójában szerették vagy nem, mármint a kortársak, lehetetlen eldönteni. Valószínű, hogy gyűlölni még az irigyei se gyűlölték, de azt hiszem, nem igazán szerették, legalábbis életében. Túl sok volt ehhez. Minek egy kazalnyi nárciszra nárciszokat dobálni? Minek és hogyan? Az biztos, hogy nem lehetett kétségbe vonni a kivételes formátumát, ami tehetség, tudás, szorgalom, elhivatottság, illetve mindezek használatára való képesség. És charme, azt se mondanám, hogy utolsósorban. A Kosztolányi-jelenségnek fontos része volt a charme, ami több mint báj avagy kedvesség. Leginkább sugárzás, kivételes, a rímtechnikára és a szmokingviseletre egyaránt érvényes pompa, ragyogás, tört fény, ha úgy tetszik. Bármihez nyúlt, bármihez tartotta oda az arcát, bevonta e ragyogással. Bevonja máig, s e fényképek által, kissé magunk is bevonódunk ilyenkor. Jegyzetek 1 Halkan szitál a tört fény: Kosztolányi Dezső összes fényképe, szerk. és az utószót írta, Kovács Ida, előszó, Fráter Zoltán, Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2006 PARTI NAGY LAJOS I K. D. 154 pillantása
