Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Kiadványok
275 Gondolatjel ide vagy oda, ha már elkezdtem, készre írom e verstöredéket, tegyük fel, hogy itt egy-két sor megint kimarad, aztán feltűnik egy logikus és különös rímhívó: (én mit is) paszpartúzok, s jöhet rá három záró sor: szobáim mélyén, mint a túzok, / mint hajlott hátú képkeretező / kiről nem mondja senki, „emberek, ez ő” (lapszélre: ez K. Dezső) és három pont, befejezetlen töredék, naná, teljes változata megsemmisül vagy lappang. Az a gyanúm, K. D. a maga purista igyekezetében nem is használta volna a passepartout-t, e gyönyörű, de pechjére nem magyar szót, ami ráadásul rövid u. Az meg, hogy mit is papírkeretezek én, az már egy másik vers, s tán sok is, következésképpen kevés. Sok és kevés határán éppelégni, ezt senki nem tudta ennyire, úgy is mondhatnám, a sokkal Kosztolányi bánt a legtakarékosabban. De ez már tényleg a lapszél lapszéle, gyártsunk szép, kusza kéziratokat, keretben, kis paszpartuban. Könyvajánló és kiállításmegnyitó esetében tán szokatlan, de nem ok nélkül való a kijelentés, hogy magáról a könyvről itt, illetve ott nincs értelme sokat beszélni, ki-ki vegye kézbe, gyönyörködjön benne, nézze össze a falon lógó képekkel, gondoljon Kosztolányira, a neves és a névtelen fényképészekre, legyen egy jó délutánja. A Halkan szitál a tört fény, amihez Fráter Zoltán írt előszót, fontos, hézagpótló gyűjtemény, ott a helye ezentúl mindannyiunk könyvespolcán az eredeti művek mellett. Alighanem csak így érdemes ezzel az irodalom nevű dologgal foglalatoskodni, ahogy a könyv gondozói. Nehezen tudom elképzelni, hogy aki egy kicsit is Kosztolányi-olvasó, ne szeretne bele ebbe a könyvbe. A szerkesztő-összeállító Kovács Ida és a könyv tervezője, Fákó Árpád nagyszerű munkát végeztek, méltó munkát ama intézményhez, melyet a legkevésbé sem túlzás nemzetinek nevezni. S itt most egy kitérő: nemzeti intézmény tárgyban Kosztolányi nemhogy egyetértene velem, hanem ő volna az első, ki a mondott titulust a Magyar Irodalom Múzeumának, használjunk nagybetűt, mintegy kikövetelné, pontosabban nem értené: kérlek, tisztelt Miniszter Uram, mondaná, mert ő volna az idősebb is, meg a tekintélyesebb is, én nem értem, fel nem foghatom, miért nem jár eleve e rang, ha, mint magad is vallód, a magyar irodalom Janus Pannoniustól máig igazán kivételes szigete a világ irodalmának, s számtalan kitüntetést szerzett és szerez nemzetünknek s nyelvünknek. Egyébiránt véleményem szerint csak nyelvünkben lehetünk nemzetiek, s valakik annál inkább nemzetiek, minél nagyobb költők, az írókat is beleértve, kérlek. A beszélgetés e pontján már finom gyűrű képződne körülötte lelkes és okos nőkből, mitől szárnyakat kapna a szmokingjára (nagyon tudott szmokingot hordani), s úgy kisfiús, mint ellenállhatatlan mosollyal folytatná a felelős ember PARTI NAGY tAJOS I K. D. 154 pillantása
