Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)

Digitális tartalmak

AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról256

hogy valaki nagyság, nem számít, hogy halott: a net ez esetben életre keltette, feltámasztotta a költőt, s az irodalmat magát. Egy másik költőnk üzenőfalán olvashattuk: „Ne haragudj már, ilyen eszement dalocskát én is bármikor ösz- szehozok”. A következő bejegyzés írója azonos személy: „Ja, bocs, most látom, hogy Kossuth-díjas vagy. Mindegy, a véleményem változatlan.” íme az irodalom sokat áhított respublikája! Nem a közönségízlést istenítem, erről szó sincs, csupán azon örvendezem, hogy az élő magyar vers nap nap után élő magyar emberekkel kerül kapcsolatba.

A net máskülönben az írott irodalomnak is hasznára lehet, ideális esetben egyik a másikból merít, forrásozik. Egy még önálló kötet nélküli költőnő verseire a mi honlapunkon akadt rá véletlenül egy médiacápa, s nagy nézett- ségű műsorában, műveltségét fitogtatandó (máskülönben nyilván őszintén) reklámozta is az előtte ismeretlen hölgy műveit, akinek ennek következtében neves kiadónál jelent meg versgyűjteménye. Egy néhány éve lefutott internetes regényírói pályázat díjnyertes munkái, melyek elkészültét a közönség a világhálón hétről hétre követte, később a dolgok logikája folytán - nyomtatásban is megjelentek. Az irodalmi érték, ha az interneten képződik-jelenik is meg először, előbb-utóbb papír után kiált, hiszen ez az ilyen jellegű munkák adekvát megjelenési formája. E vonatkozásban, azt hiszem, jelentős változás nem is nagyon várható. Hiszen az e-book, azaz internetes könyv is csak annyiban különbözik a valóditól, hogy nem kell érte elmenni a boltba: ha tapintani, szaglászni akarjuk (a képernyős prózaolvasástól az ember szeme köztudomásúlag kifolyik), muszáj kinyomtatnunk, tetemes papírmennyiséget elhasználva ezáltal. Vagyis az internetes publikáció csak akkor helyettesíti a nyomtatottat, ha olyan olvasóhoz kell eljutnia, aki az adott művet hagyományos úton sosem vehetné kezébe. Ez pedig a szó legnemesebb értelmében egyfajta misszió.

Mármost nézzük, hogy áll a helyzet az egyéni alkotómunkával. García Márquez ifjúkori megszállottságában saját elmesélése szerint szállodaszobák asztalánál, hőségben vagy éppen jéghideg fűtőtest mellett gépelte, húzta, javította, illesztgette, tatarozta, mégpedig a siker minden reménye nélkül, azokat a regényeit, amelyek későbbi remekei élőmunkáinak bizonyultak. Később ugyanő azt nyilatkozta, az utóbbi tíz évben megírt könyvei nem jöttek volna létre, ha nem nyergei át a számítógépre. Egy gunyoros ismerősöm erre megjegyezte, lehet, hogy ez nem is lett volna baj... Túl irónián, személyes és irodalomtörténeti preferenciákon én persze nem örülnék, ha e regények nem íródtak volna meg. Mindamellett jogos a kérdés: nem csábít-e valóban könnyűkezűségre a számítógép? A válasz leginkább igen és nem. Én első verseim esetében, miután a kéziratos változat elkészült, szinte azon melegében