Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Gyűjtemények
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 172 Szentkuthy, aki maga is szívesen rajzolt, a Frivolitások és hitvallásokban az emberi nyelv kifejezőképességének tökéletlenségén töpreng, s azt írja, hogy ez a pontatlanság folytonos türelmetlenséggel, bizonytalansággal tölti el. A szavakon hiába kérjük számon a természet, a valóság árnyalatait, még a fogalmakat se tudja matematikai precizitással kifejezni. „Ezzel szemben a képek, az ábrák: - mondja -, közelebb állnak örök valóságigényünkhöz és örök igazságigényünkhöz, a sokat áhított teljes igazsághoz és teljes valósághoz. És most nem merülök el az absztrakt festészet analízisében, de még az is valamilyen igazságot és valóságot fejez ki, és még mindig pontosabb, mint a nyelv. Azért is szeretem a képzőművészetet és a zenét, mert türelmetlen természetű vagyok, és a képek meg a zene rendkívül gyorsan érzékelhetők. Ránézek, hallgatom, és rögtön egy egész világ tárul ki előttem, figurák, tájak, katolikus legenda vagy valós történelmi jelenet, egy perc alatt érzékelve mindent. [...] A látnivalókat, hallanivalókat, legyen az valóságos személy, kép, szobor vagy egy vonósnégyes, minden érzékszervemmel élem át. Nem is egy barátom mondta, hogy egyszerre, állandóan mozgósítva van szemem, fülem, szám, tapintásom, szaglásom. Ezt a mozgósítási parancsot a képzőművészet előbb adja meg nekem, mint az irodalom.”3 A Szentkuthy Miklós hagyatékából származó Szemethy Imre által készített grafikai lapok műfaját illusztrációként határozhatjuk meg, mert bár önálló, egyedi munkák, a művész kifejezetten a Szent Orpheus Breviáriumához készítette azokat. „Ezt a metszetsorozatot a Helikon Galériában mutatták be 1976. november 11 - december 5. [...] Nekem óriási élmény volt, ma is büszke vagyok rá.” - emlékezik az író a Frivolitások és hitvallásokban.4 Később még visszatér a tárgyhoz: „Mint említettem, Szemethy Imre egyszer Orheus művemhez 21 óriási rézkarc és egyéb metszetet készített [...] Most megint volt - egészen más jellegű, más témakörű! - kiállítása. Izgalmas, legmodernebb, egyéni művészet ez, és ezzel kapcsolatban persze fölmerül bennem a modern művészetnek minden kérdése.”5 Csaknem három évtizeddel korábban nem a befogadó, hanem az alkotói szerep aspektusából közelíti meg a mű létrejöttének minden érzéket megmozgató élményét Kassák Lajos: „Ha írok vagy festek, nem az alakítás gyakorlata, hanem az alkotás lázállapota gyötör meg testben, lélekben. Azért van ez így, mert a munka kezdetén végtelen tengeri útra indulok, de sosem tudom előre, hol találok olyan szigetcsúcsra vagy zátonyra, amin kiköthetek. Ha jó szeleket fogok ki, megérkezem oda, ahová vágyódtam, ha örvényekbe, esetlegességekbe sodródom, kezdhetem az egészet elölről. Nehéz küzdelem ez, de hála a sorsnak megváltoztathatatlan.”6
