Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Gyűjtemények
AZ IRODALOM EMLÉKEZETE I Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról 150 kitűntek.31 Petőfi műveltségéről, alkotói szokásairól tehetünk megállapításokat megmaradt vagy legalább jegyzéken megőrződött könyvei alapján. A latin irodalom iránti rajongása közismert, kedvenc szerzői Horatius és Ovidius voltak. Nem mindennapos jelenség, még költőpalánták esetében sem, hogy katona korukban, őrségben vagy éjszaka gyertyafénynél Horatiust olvasnak, ráadásul latinul. Orlai Petries Soma, Petőfi ifjú éveinek hűséges emlékezésírója megemlíti, hogy a költő Horatius-kötete mindig ugyanott, ahol sokat nyitották ki, az Ad Dellium... című kedvenc költeményénél nyílt ki. Ezeknek a könyveknek legfőbb értékük az ajánlás. Ebben olvashatjuk az első lapon: „Sass Istóknak legrégibb barátjának Petőfi Sándor.” Az utolsón pedig, amely az ajándékozás dátumát is rögzíti: „1849-ben - a téli hadjáratból visszatértekor, saját maga s neje arczképivel együtt adá - emlékül s szüleinél tett orvosi fáradozásaim viszonzásaképen.”32 Sass István a Vasárnapi Újságban 1883-ban közölt folytatásos emlékezéseiben is kitér az említett olvasásélményre: „Horatius nélkül ritkán volt, vagy ha nélkülözte is, az »aequam memento rebus in arduis servare mentem«-íé\e kedves költeményének elszavalása mindig nyújtott neki annyi vigaszt és erőt, hogy magát fönntarthatá.”33 Hadd idézzem legalább az első versszakát: „Lelked nyugalmát óvd kutya-sorsban is, / s ha jobbra ébredsz, el ne merülj a túl /- heves gyönyörbe szertelen, hisz - / Délhúsom - elenyészel úgyis.”34 A latin irodalmat még két kötet képviseli, Lucanus Pharsaliája, amely a szerző egyetlen ránk maradt műve, a Róma bukását jelző pharsaliai csata története, Cato halálával, ő az eszményi hős a műben. És egy Sallustius-munka. Mindkét szerző azt az olvasmányélményt nyújtotta a költőnek, aminek az eredménye Petőfi közéleti lírájában a köztársasági beszédmód.35 Azaz, annak a történeti hagyománynak a nyelvi artikulációja, amely Róma bukását a köztársasági erkölcsi hagyományok végzetes megromlásának tulajdonítja. Petőfi Béranger-szeretete már sok fejtörést okozott az irodalomtörténészeknek, tudniillik az, hogy egy ilyen kiváló költő hogyan szerethetett egy ilyen erősen közepes képességű pályatársat. (A kérdés felvethető id. Dumasvai és Dickensszel kapcsolatban is.) Minden munkái természetesen megvoltak a polcán sötétviola félbőr-kötésben, a II. kötet elejére be van írva, hogy „Petőfi Zsoltté”, aki alighanem az önmagát egy jobban tetsző névre keresztelő Petőfi Zoltán, szintén ő lehetett, aki még gyermekkorában az I. és II. kötet első lapját összevagdosta. Talán franciául kellett belőle tanulnia, és ez nem volt ínyére. Visszatérve Petőfi Béranger-rajongásához, nemcsak a legnagyobbaktól lehet tanulni. Nem ízlésének botlásáról van szó tehát, az irodalom feladatáról alkotott elképzeléseinek (közéletiség, népszerűség, közvetlenség) jobban megfe
