Cséve Anna: Az irodalom emlékezete. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (Budapest, 2008)
Múzeum és emlékezet
103 azt, amit a Musaeum név jelent (abban a „múzsatemplom” értelmében, amely cím alatt Paolo Giovio Borgovico di Comó-i villájában 1539-1543 között szellemi kiválóságok arcképcsarnokát létesítette, amely másolatciklusokon: pl. a firenzei Uffizin, Schloß Ambrason kívül leginkább könyvillusztrációkban élt tovább), az irodalmi múzeum és a szerzőportré között a legfontosabb összefüggést az inspiráció eredetének szemléltetésére való törekvés jelenti. Mindez leginkább a Múzsa működésének titkát, s kevésbé a genius lociét, legkevésbé a nemzeti lélekét érinti. Tökéletes félreértés az irodalmi múzeumokat nemzeti keretekben szemlélni, amint az irodalom sem azonos anyagával és hordozójával, a nyelvvel. A másik kérdés az, hogyan tehető szemléletessé ez az inspiráció: azaz hogyan vihető át a szemlélő számára. A múzeum éppúgy, mint az illusztráció a legkülönbözőbb, az allegóriától a naturalisztikus zsánerig és tájképig terjedő műfajaiban keresi a megoldást. Lényegében ezek a muzeologia történetének fázisai is, a klasszicizáló múzeumtól a historizáló enteriőr-múzeum látszólag érintetlen, megkövült pillanataiig (általános múzeumi tapasztalat szerint e rögzített pillanatképek mögött nagyon is tetten érhető egy-egy hús-vér perszonifikáció, valamely megözvegyült múzsa működése). Akár valóságos, akár fiktív a dolgozószoba-enteriőr, hivatása: a szemlélő beavatása az alkotás misztériumába. Minél részletgazdagabb, annál inkább ölt misztérium helyett nagyon is korhű háztartási jelleget. Az ereklyekamra könnyen vált át skanzenbelsővé, vagy - ha elég sok gyári tömegproduktumot, órát, típusbútort, írógépet stb. tartalmaz - tipizált ócskaságraktárrá. A tömegproduktum abszurduma, hogy az ereklyetárgyat legfeljebb (rejtett) gyártási száma, esetleges sérülései stb. különböztetik meg az azonos megjelenésű közönséges tárgyaktól. Ebben az értelemben a „szoba” (cella, studiolo) mint élettér-egység, a misztikus rejtekhely s a kultúrtörténeti értelemben korjellemző miliő jelentésskáláján helyezhető el. Ezen a skálán a tömegkultúra jelenségeihez határozott vizuális értékek és szociális megnyilvánulások rendelhetők. Megfontolandó a múzeum vágya a tömeges hatásra, mert ennek feltétele könnyen érték- és műfajbeli, valamint szociális eltolódás lehet. A Luther-példa veti fel azt a kérdést is, vajon az irodalmi múzeum elsődlegesen a vizualitáson, vagy a szövegen alapul-e. Az íróportréval közös genezis ismeretében nem lehet abszolutizálni a művészeti gyűjteményekkel való azonosságát, viszont fel kell tételezni a könyvtárakkal való rokonságát. Egyedül ez a megközelítés ad alkalmat az irodalom mint mégiscsak szöveg reprezentálására. E szempontból tekintve nemcsak a könyvekben, hanem a könyvtárakban is keresendők e múzeumtípus előzményei - egyébként hasonlóan más műgyűjteményekhez (mint érem- és metszettárak). Kérdés: az olvasás speciális médiumhasználatát túlhaladottnak ítélő irodalmi múzeum képes-e inspirációra, azaz marad-e értelme. MAROSI ERNŐ I A szerző kultuszhelye
