Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Roberto Ruspanti: Előszó. Ki volt Giuseppe Cassone?

Ám kétség nem fér hozzá, hogy Giuseppe Cassone legkedveltebb szerzője, s akit legtöbbet fordított, Petőfi Sándor, a magyarok legnagyobb költője volt. A notói fordító életéből negyven évet szinte teljes egészében neki szentelt, a nagy magyar költő életművében mintegy vigaszt lelve saját fizikai szenvedéseire.

Giuseppe Cassone éppen Petőfi-fordításainak köszönhetően került levelezési kapcsolatba Hirsch Margittal, s a művelt ifjú hölgy iránt érzett - viszon- zott - szerelméből merítette az erőt 1906 és 1910 között, élete utolsó négy esztendejében boldogtalan léte szenvedéseinek elviseléséhez, valamint ahhoz, hogy elkészítse Petőfi remekének, a János vitéz («L’Eroe Giovanni») című elbeszélő költeménynek a fordítását. A Hirsch Margittal, ezzel a művelt, érzékeny hölggyel való megismerkedésének, kapcsolatának nem kevésbé fontos gyümölcse ez a Levelezés, amelyet most egy válogatásban közreadunk.

Utazni ezerféleképpen lehet: Giuseppe Cassone (1843—1910) korában lehetett hintón, vonaton s talán már automobilon is. Ám a Siracusa melletti Noto városának szülötte, a filológus költő mozgásképtelensége miatt a számára egyedül lehetséges módon „utazott”: a XIX. századi nagy magyar költő, Petőfi Sándor elméjével, szívével, a képzelete által vetített képekkel, annak a költőnek a lelki érzékenységével, akiben magára lelt. Egy fantasztikus, képzeletbeli utazás volt ez, melyet majdnem az egész Petőfi-életmű fordításának láza hívott életre: a Petőfi nevében és az iránta érzett szeretet jegyében folytatott hihetetlen és fáradhatatlan irodalmi tevékenység során megtett utazás. Egyedülálló eset ez a magyar irodalom olasz fordításának történetében. Szülővárosából, a kellemes, napfény beragyogta Notóból, melynek egységes arculatát máig a barokk fensége uralja, levegőjében narancs- és citromligetek bódító illata száll, Giuseppe Cassone a magyar puszta költő-fiának életműve vonzásában előbb önszántából, majd pedig kérlelhetetlen kényszernek engedelmeskedve „kelt útra” Magyarország felé. «Tündérálom» - (ez a címe anT nak a Petőfi-költeménynek, melyet Cassone először lefordított), akár a valóság előli menekvés vagy remény, akár illúzió vagy vigasz, ezt a magyarok földjére tett utazást lelkiismeretes kitartás és ritka odaadás vezérelte.

Petőfi hangulatai és mély életérzése ugyanis tökéletes megfelelőjére lelt a XIX. század második felében, a XX. század elején tevékenykedő legnagyobb olaszországi népszerűsítőjének műfordításaiban, akinek igen értékes és - véleményem szerint - ma is érvényes Petőfi-fordításait - még ha szükségszerűen nem a maguk teljességében is - nemrégiben igyekeztem helyes megvilágításba helyezni1. A remek szicíliai költő-filológus mintegy a mai modern ízlést megelőlegezvén elsősorban azokat a Petőfi-verseket kedvelte, amelyek legmé1

Cfr.: R. Ruspanti, Sicilia e Ungberia, un amore corrisposto (Echi letterari della presen- za magiara in Sicilia nell’Ottocento), Samperi, Messina, 1991, II parte, § 4, pp.

95-115.

8