Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

sa. Isten minden, és minden Isten, s nincs is más lény, mint a Minden. Vagyis nincs teremtés, minden egy és örök, nincs véletlen, nincs szabadság, minden szükségszerű. Ez nem más, mint materializmus! Én már igencsak belefáradtam a különféle filozófiai rendszerek tanulmányozásába; jó néhányat tanulmányoztam, hol egyiket, hol másikat éreztem magaménak; ám végül rájöttem, hogy légvárak csupán, egyik sem tudott igazán meggyőzni: s most már csak csodálom őket. Ami a vallást illeti, véleményem szerint egytől egyig mind emberi találmány; ám míg az ember teremti a vallást, nem ő teremti a vallásos érzületet, én erre támaszkodom, ebben hiszek, holott nem tudok mondani róla semmit, csak annyit, hogy az emberrel együtt nem hal meg a lelke, jóllehet, a természettudományok is vonzanak és ennek ellenkezőjéről győznek meg. [...]

Mára ennyit. O ... a fordításaim kiadatásáról kérdezett! Mit mondhatnék róla? ígéretekkel ámítanak, még a kéziratot sem kaptam vissza, amelyet Pa- lermóba küldtem. Az általam fordított Eie/Éó'fc-kötetből mindössze egyetlen példányt sikerült visszaszereznem a nyomdából, ezt holnap elküldöm Önnek. Én sem olvasom újra ezt a zűrzavaros levelet. Tépje össze. Nekem nincs erőm, hogy megsemmisítsem az Ön leveleit, de biztosíthatom, rajtam kívül soha senki sem olvassa el őket. Isten Önnel, drága, drágám, lélekben mindig Önnel marad szerető barátja

G. Cassone

N°. 27

Noto, ’907. II. 18.

Drága, hőn szeretett barátnőm!

Tegnap este, miután postára adtam Önnek egy levelezőlapot, megkaptam nagyon várt, 9-10-én kelt kedves és hosszú levelét, valamint Hauptmann drámáját, a Die versunkene Glocke-120, benne meleg hangú kis kártyájával. Egész este nem csináltam mást, csak újra és újra az Ön kedves levelét és a kártyácskát olvastam; ahogy belelapoztam a könyvbe, itt-ott a lapszélen ceruzás bejegyzésre bukkantam: ezek számomra az Ön éles elméjének, gyöngéd és kedves szívének leghőbb bizonyítékai, és, ó, az Ön fájdalmának jelei is egyben! Megindultan olvastam a nekem szóló ajánlását: elolvastam a Goethe-sorokat, majd nyugovóra tértem valami édes képzetben ringatva magam, mely még a testi fájdalmakat is elfeledtette velem. Keveset aludtam az éjszaka, s még félálomban is folyton Önre gondoltam, talán még álmodtam is Önről, nem em20 Az elsüllyedt harang, 1896.

43