Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
Drága, drágám! 11-én, pénteken Mifelénk csak napjában egyszer, a délelőtti órákban hozzák ki a postát. Tegnap este a szívem azt súgta, hogy délután levelem érkezett Öntől, el is küldtem valakit a postára, hogy utána érdeklődjem: s csakugyan, megkaptam Vízkeresztkor kelt levelét. Noha este nem szabad olvasnom, mindjárt asztalhoz ültem és kétszer is átfutottam: nem bírtam volna ki, hogy anélkül feküdjem le. Köszönöm! Teljes szívemből köszönöm! Mi volna velem, hogyan tengetném tovább reménytelen napjaim, ha az Ön leveleiből nem meríthetnék vigaszt! Vannak más, kedves barátnőim is. Kegyed tudja ezt, a múltkoriban mondta is, hogy féltékeny rájuk; de Margitom, én jósorsom, csak egy van, egyetlenegy: Ön! Ön, aki méltán foglalta el az első helyet szívemben, minthogy az égvilágon senki más nem tud olyan gyöngéden szólni hozzám, mint Ön, senkiben sem lelek annyi megértő szeretetre, mint Önben, aki számomra az oly sokáig hiába áhított éltető fuvallat. Oh, cara rispondenza di sospiri, Oh cara rispondenza di deşiri, Con un’altra lontana anima sola! Ó, halkan összecsendül mind a sóhaj és halkan összecsendül minden óhaj egy messzi és magányos lélekével! Baranyi Ferenc fordítása Ne csodálkozzék, hogy kitalálom, mikor kapja kézhez leveleimet, s olykor azt is, a nap egyik s másik órájában mivel foglalkozik éppen. Ez azért van, mert magányos szobámban itt is, ott is az Ön arcképét nézem, s egész nap Önre gondolok, s így szólok magamban: most zongorázik, most tanul, most ebédel, most megy el hazulról - délután négy óra van, vagy már el is múlt - a Damjanich utca végén rátér a Rottenbiller utcára, végigmegy rajta, odaér a térre és várja a villamost, most a nevét viselő hídon jár... vagyis lélekben egészen petite-mére-je lakásáig követem, belép - akár egy őrangyal - a szegény beteg szobájába, aki amint meglátja, máris könnyebben érzi magát. Ó, milyen szomorú lehet az a szoba! S Önben és Melania kisasszonyban mennyi jóság rejtezik. Este is Önre gondolok, amikor családjával vacsorához ül, mert tudom, hogy van egy édesapja, mostohaanyja és két fivére, s úgy hiszem, valamennyien együtt vacsoráznak. Később, lefekvéshez készülődvén - este 10-11 tájban - így szólok magamban: már befejezte a vacsorát, most még egy órát tanul, esetleg ír, s aztán ő is nyugovóra tér, ekkor jó éjszakát kívánok Önnek! De inkább másról; talán már el is unta fecsegésemet. [...] 38
