Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

Gyakorta elmerülök az Újtestamentum olvasásában, s hosszasan elgondol­kozom fölötte. Istenem! Milyen parányinak érzem magam e könyv mellett! Elsírom magam, akár egy kisgyermek, s már-már a pokolba kívánom tanul­mányaimat, melyek megfosztottak korábbi vak hitemtől. Bocsásson meg! Ön hívő katolikus? Én ebben a hitben születtem, de ... nem tudom már teljesség­gel átadni magam neki; miképpen filozófiai téren nem vagyok képes átadni magam a materializmusnak: okvetlenül hinnem kell, hogy lélek lakozik ben­nem, amely nem hal meg rozoga testemmel együtt. Hová jut, nem tudom, de bizonyos vagyok benne, hogy nem hal meg! Ismerem Nietzsche műveit, me­lyek közül Kegyed az Imigyen szólott Zarathustrát kezdte tanulmányozni. Amikor olvasni kezdtem e műveket, azonnal mély benyomást tettek rám, bá­multam szerzőjük magasztos szellemét: mélyen megrendített, hogy őrületbe esett; ám végül nem tudott kielégíteni a filozófiája: számos ellentmondást fe­deztem föl benne, amelyeket egyébként maga őszinte igyekezettel igyekszik kijavítani. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy nagyszerű idealista volt, pró­féta és az ember fölötti ember poétája, melynek eszménye valójában nem más, mint utópia. [...] N°. 22 Noto, ’907. I. 29. kedd Barátnőm, sőt, annál is több! Délelőtt tíz óra van. Valamivel korábban keltem ma a szokottnál, mert egy órával ezelőtt egyenesen az ágyba hozták nekem 23-án kelt kedves levelét, mely két nap késéssel érkezett, gondolom, a rossz idő miatt. Rögtön elolvas­tam, s amint fölkeltem, asztalhoz ültem ... de hát... vajon lesz erőm egyhu­zamban teleírni legalább két ívet? Majd meglátjuk! Ön levele végén így szólít föl: «rögtön írjon ám», tudja jól, hogy jó szándékban nálam nincs hiány. [...] December 30-i oly szomorú, oly szorongásteli s ugyanakkor oly meleg hangú levelét olvasva mélyen megrendültem. Önkéntelen vágyamnak enged­ve azonnal írni akartam, ám búcsúszavai visszatartottak. Úgy éreztem, ez a le­vél egy jóságos, szenvedő lélek sóhaja, és valóban az is, egy olyan léleké, amelynek - az enyémhez hasonlóan - nem adatott meg az élet legjava, az, hogy megértsék, hogy... szeressék! Ha tudná, mennyit töprengtem ezen! No és én? Ugyan mit tehetnék Önért? Szeressem? De hiszen szeretem, higgye el, nagyon szeretem, kész volnék százszor ennyit szenvedni, mint amennyit szen­vedtem, csak hogy Önt boldognak tudjam. Csakhogy, sajnos, az én szerete­tem hasztalan, sőt, kínzó fájdalmat okozhat Önnek, még boldogtalanabbá te­heti, mint amilyennek ebben a pillanatban érzi magát. 39

Next

/
Thumbnails
Contents