Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

tással búcsúzom. Isten Önnel. Jó étvágyat az ebédhez! Én csupán egy csésze húslevest és két tojást eszem, ez mindennapi táplálékom, meg a csésze tej, amelyet reggelente iszom: s ez így van már tizenkét éve! Isten Önnel.

Szerető barátja Giuseppe Cassone

qf

N°. 11

Noto, ’906. XII. 6.

Drága Barátnőm!

Hosszú, szeretetteljes levele három napja hever az asztalomon válaszra várva, de egészen idáig pillanatnyi nyugalmam sem volt, hogy tollat foghattam volna. Egyre csak olvastam, újra és újra kedves levelét, s most ismét elolvasom, s oly temérdek gondolat kavarog elmémben, s oly temérdek dolgot szeretnék Önnek mondani, hogy nem is tudom, mivel kezdjem. De mindenekelőtt azt akarom mondani Önnek, hogy hibázott, amikor olyasmit mondott, hogy én nem értékelem a barátságát. Hogyan gondolhatott ilyet és hogyan írhatta azt, hogy «Kedves Cassone úr, ez nem szép öntől; az én barátságom tehát semmi! Nagyon köszönöm!» S mindezt azért, mert én azt írtam, hogy Kegyed semmit sem remélhet tőlem, mivel semmire sem vagyok jó; és hogy én sem remélhetek Öntől semmit, semmi többet egy kedves, szeretetteljes szónál. De ha ezt mondtam, éppen azért mondtam, mert az élet realitására gondoltam; különben is, az ön egyetlen kedves és szeretetteljes szava épp eléggé drága nekem, kívánhatok én, kérhetek én többet? Lelkem mélyén talán vágyhatom a szeretetére, a szívére, de kívánhatom én, az én helyzetemben, az én csekély értékemmel, kívánhatom én anélkül, hogy Ön joggal ne nevezhetne engem őrültnek?! Vagyis csupán az ön kedves, szeretetteljes szavát remélhetem, s míg Kegyed ilyen szavakkal szól hozzám, én végtelenül hálás leszek érte, mert ez a legnagyobb jótétemény, amelyben részesíthet. [...]

Nagyon kedvesen azt tanácsolja nekem, hogy ne hagyatkozzam teljes mértékben Leopardi filozófiájára, amelyet méregnek nevez; bizonyos pontig igaza is van, de nem egészen, mert sajnos, a rossz létező dolog, és Leopardinak majdnem mindig igaza van, amikor erről beszél. Ám ha ő átadja magát eny- nyi keserűségnek, ennek oka nem abban rejlik tán, hogy sohasem találta meg a világban azt, ami fölérne szíve rezdülésével? S ha én az ő keserű filozófiájára hagyatkozom, az talán nem azért van-e, mert az én életem még az övénél is boldogtalanabb? Különben Kegyednek igaza van, hogy Spinoza és Platón olvasására buzdít; de olyan sok ideig tanulmányoztam már a műveiket és any- nyit elmélkedtem fölöttük! Ami a Szerelem kérdését illeti, nem tudok Spino31