Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Roberto Ruspanti: Előszó. Ki volt Giuseppe Cassone?
minden esetben meg kellett és meg kell jegyeznem a szavak írásképét, és ez nagyon nehéz; vagyis fáradságot nem kímélve, sorról sorra értelmezve a verseket, kellett szilárd meggyőződésre jutnom, hogy a költő egy-egy szó számos lehetséges jelentése közül az adott esetben melyiket alkalmazta éppen. [...] így aztán, miközben lehetőleg a szó szerinti megfelelésekhez tartottam magam, azon igyekeztem, hogy megtaláljam azt az olasz kifejezést, amelyet érzésem szerint a költő is választott volna, ha az én nyelvemen írt volna. Nem tudom, mennyire sikerült, mert nem találkoztam senkivel, aki hitelt érdemlően megítélhette volna, és akinek kellő türelme is lett volna hozzá, hogy fordításaimat sorról sorra egybevesse az eredetiekkel, miként azt én tettem más olasz Pető- fi-fordítok munkáival [...]”. Cassone az olasz Petőfi-fordítók közül jóindulatúan vélekedik a fiumei Francesco Sirola munkáiról (kivételt képez Zrínyi Miklós Szigeti veszedelemének fordítása, mely telis-teli van hibákkal és félreértésekkel), fölöttébb szigorú az udinei Rina Laricével, mert prózában fordít, és főként Umberto Norsával kapcsolatban, akinek soronkénti Petőfi-fordítá- sait a magyar író és irodalomkritikus Elek Artúr a Cassone fordításai elé helyezte. Mi több, Elek Artúr kritikája Cassone János Hídz-fordításáról nagyon elkeseríti a szicíliai fordítót, olyannyira, hogy befolyásolja Norsa fordításának egyébként sem nagylelkű megítélésében (127. levél és az azt követő levelek). Cassone kritikai megjegyzései sohasem esetlegesek, hanem átgondoltak és megalapozottak: amikor a költő Harsányi Kálmánt hasonlítja össze Petőfivel, megállapítja, hogy az utóbbi költészetében nincsen semmi mesterkélt (56. levél), ellentétben szerény követőjének verseivel. Önmagával szemben is nagyon szigorú: azt mondja ugyanis, hogy föl van készülve rá, hogy Olaszországban számos bírálatot kap majd János Híéz-fordításával kapcsolatban, és megemlíti, hogy egyik barátja máris azt vetette szemére, hogy „túlságosan könnyű” a szöveg. Erre Cassone azzal válaszol, hogy éppen ez az ’egyszerűség’ értelemben vett „könnyűség” Petőfi valamennyi művének a legfőbb erénye - miképpen azt maga a nagy költő is állította: „Az egyszerűség az első és mindenek fölötti szabály, hogy a kiben egyszerűség nincs, abban semmi sincs”4 - a saját fordításával kapcsolatban pedig hozzáteszi: „Ha tudná, mibe került nekem ez a túlságos egyszerűség!” (113. levél). S amikor végre megérkeznek a János Híéz-fordításra reagáló első megérdemelt elismerések, a notói költő meghatottságában nem bírja megállni, hogy le ne másoljon barátnőjének néhány sort az udinei fordítónőtől, Rina Laricétől érkezett dicsérő levélből: „Borzasztóan szégyellem, hogy nem köszöntem meg azonnal az Ön János vi- téz-fordítását [...]. Most mondok hát köszönetét azzal, hogy fordítása minden csodálatot megérdemel: müvén aggályos hűség érződik, s nyilván hosszú, ap4 Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez. Petőfi Sándor Összes Művei. V Budapest, 1956. XII. levél. 66. old. 14
