Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

tessen rá, hogy nem vagy egyedül többé... hogy megtaláltad lelki társadat... aki tökéletesen, mélységesen megért téged, s aki veled érez!

Akkor majd visszatér a béke szívedbe, én jó, nagyszerű, nemes lelkű barátom!

Jó éjszakát kíván és ezerszer áld a te

Margitod.

N°. 132

’908. május 21. csütörtök délben. Igen, én édes, szent barátnőm, a szíved szólt hozzád!

[...] 13-án kelt levelezőlapomon egyik kérdésedre megkockáztattam magyarul válaszolni. Soha többé nem teszem! Szép kis leckét kaptam tőled, s ugyanakkor arról is meggyőztél, hogy egy olyan nyelvet, mint a magyar, nem lehet jól megtanulni egyedül, és a szótáram sem a legjobb. Azt írtam, «szeretlek én, oh, igen, szívesen szeretlek téged, kedvesem»! Erre te azt kérdezed, azt akartam-e mondani, hogy volentieri, azaz szíves-örömest, én viszont azt akartam mondani, hogy con il mio cuore, vagyis azt kellett volna írnom, hogy szívemből. így helyes, tudom én. Nem azt akartam írni, hogy volentieri, hanem, hogy cordialmente, és azt hittem, jól írom, mert az én megfejtésem, azaz a szótáré szerint a szívesen annyit jelent, hogy cordialement, affectueusement, trés volentiers, de tout coeur.

Ne aggódj amiatt, mit gondolhatnak a nővéreim sűrű levelezésünk láttán, nem rosszak ők, semmi rosszat nem gondolnak. Meg aztán nem is mindig törődnek azzal, hogy én mit csinálok, nem is tudják, mi jár a fejemben: nem tudja azt senki sem. A nővéreimnek, annak ellenére, hogy nem valami műveltek, sőt, egyáltalán nem azok, jó ösztöneik vannak, és megérezték, közted és köztem szeretetteli kapcsolat van, és egyáltalán nem féltékenyek! Féltékenység csak ott születhet, ahol szenvedély is van, márpedig ők szeretnek engem, mi több, imádnak, de természetes módon, a közös vér köt össze bennünket. [...] Elég. mára elég is ennyi. Ha tudnád, milyen fáradt vagyok! de annyira még nem, hogy ne ragadnám meg kezed és ne borítanám be csókjaimmal. O, drágám, kedvesem, mennyire szeret téged a te

B.

127