Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
róságokon elgondolkodjék. Nyeljem le hát a keserű pirulát? Azt azért nem! Vagyis pár nap elteltével, amikor képes leszek anélkül írni, hogy toliamat a düh vezérelné, neki magának írok egy levelet, amelyben bebizonyítom, mily csekély oka volt rá, hogy olyan rosszindulatún bánjon velem. Remélem, mint mondtam, nem veszítem el hidegvéremet, és képes leszek udvariasan írni neki, mert jól tudom, a szívélyesség a pokolban is használ. Mármost mondd meg őszintén, jóváhagyod-e, hogy így cselekedjem ezzel az úriemberrel kapcsolatban, vagy mást tanácsolsz? Elküldöm majd neked a levél másolatát, de (sajnálatomra), arra már nem lesz időm, hogy előbb küldjem el neked, s megvárjam a véleményed. Szemrehányást teszel magadnak, és őrlődsz miatta, hogy elküldted nekem azt az átkozott cikket. Nem, drága Margheritám, nagyon jól tetted, így kellett cselekedned, ahogyan cselekedtél! [...] Ma reggel kaptam egy lapot Fiúméból, Sirolától, aki igazán mérvadón képes megítélni egy magyar-olasz fordítást, mivel mindkét nyelven tökéletesen beszél és ír, maga is lefordított néhány Petőfi-verset, s az ő verzióit a legjobbak között tartom számon. Hogy te is örülhess kicsit, idemásolom, amit írt: «Fiúméban, május 2-án. - Mélyen tisztelt uram! Számos elfoglaltság és szerencsétlenség akadályozott meg abban, hogy azon nyomban köszönetét mondjak szép fordításáért, melyet rendben megkaptam. Még inkább tetszettek most, hogy kötetben olvashattam őket, holott Erődi úr jóvoltából már az első nyomdai változatba is volt szerencsém beletekinteni. S ha valamelyik olasz lap hajlandó lesz teret adni szavaimnak, meg fogok emlékezni az Ön fordításáról: megérdemli. Olaszországban nagyon kevesen vannak, akik magyar irodalommal foglalkoznak, s még annál is kevesebben, akik oly mértékben ismernék a nyelvet, amennyire szükséges volna ahhoz, hogy méltóképpen fogalkozhas- sanak irodalmával. Ön ezen kevesek egyike. Talán egy napon eloszlik a magyar művek iránti közömbösség, s akkor az Ön nevét minden bizonnyal a legérdemesebbek között emlegetik majd. Még egyszer elnézését kérem a késedelemért, őszinte híve Francesco Simla». Mit szólsz hozzá? Gondold csak el, ő is Petőfi-fordító, s látod, igazam volt, amikor azt mondtam, hogy mérvadó az ítélete, s ami még ennél is fontosabb, egy becsületes ember. Z.-tól is kaptam egy lapot, amelyen írja, hogy a fiumei gimnáziumban számos kollégája nagyon örült a munkámnak, meghatódtak tőle és nagyon hálásak érte. Látod, ezek a hírek földerítenek. [...] Most már tényleg be kell fejeznem az írást. Nem is tudnék mást hozzátenni, mint hogy mind jobban szeretlek. Nem, nem, ne hidd el, annyira szeretlek, hogy annál jobban már nem is lehetséges. Ave purissima, ex toto corde! Beppo. Küldök egy fényképet a házunkról: a középső erkély az én szobám erkélye, ott állok rajta, láthatsz is. 119
