Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
saival... ám legyen. Én csak azt a rengeteg időt sajnálom, amit munkával töltöttem, s azzal el is hallgatok. De hogyan? Szó nélkül végighallgathatnám, hogy valaki azzal vádol, hogy még az olasz népnyelvet sem ismerem? Már a címben is valami fordítói hűtlenségre lel, s aztán itt-ott felbukkanó kihagyásokat emleget... Hát egy barom ez az Elek? Visszaküldöm neked ezt a cikket, s térden állva könyörgök, bocsásd meg, hogy ilyen kellemetlen dolgot kérek tőled: fordítsd le nekem szóról szóra, okvetlenül tudnom kell, mit ír pontosan, ezért arra kérlek, ne törődj most az olasz formával, különösen azt a részt fordítsd szó szerint, ahol azt mondja, hogy nem értem Petőfi modorát. Úgy érzem, ma már nem is vagyok képes folytatni az írást: majd holnap befejezem. Ezt nem vártam volna! Szeress, drágám, szeress, még éppen ez hiányzott nekem... Isten veled [...]. N°. 123 Noto, ’908. április 27. hétfő, délelőtt 9 óra. Itt vagyok hát, ahogy tegnap megígértem, édes Margheritám! Itt vagyok... de azóta is, hogy tegnap írtam, nem is tudom, volt-e olyan perc, amikor nem rád gondoltam! Legfeljebb álmomban... így is úgy érzem, csak átsuhansz álmaimon, s amint fölébredek, az álomkép elenyészik, s hiába próbálom visszaidézni az emlékét; s aztán olyan áthatón, olyan hosszasan nézem a fényképedet, hogy ha te magad ülnél itt előttem, úgy éreznéd, delejes erő kerített hatalmába... Pedig épp ellenkezőleg, akire delejes erő hat, az én vagyok. Újraolvasom legutóbbi leveled, azt, amelyiket kedden este fél tizenegykor írtál, s amely fölött tegnap - te is tudod, miért - elsiklottam. O, drágám, szegénykém, megértem, hogyne érteném meg, mekkora szomorúság nyomasztotta a te különben is oly érzékeny lelked húsvét napján; és meg is volt rá minden okod. Értem már egészen, hiszen föllebbentetted azt a gyászos leplet, mely húsvétkor beburkolja szíved, de... nem is tudom, aznap az ösztöneimmel éreztem, hogy szomorú vagy, olyannyira éreztem, hogy tollat is fogtam; ha újraolvasod a levelem, magad is rájöhetsz erre. Vagyis az egymást szerető lelkek öntudatlanul is kapcsolatban vannak egymással! O, bármerre is fordulunk, mindenütt azt az egyelőre megfejthetetlen titkot találjuk, amely egyszer talán föltárul előttünk! Minden okod megvolt rá, hogy oly letört légy aznap, drágám! Gyermekkorodban, lánykakorodban, egész eddigi életed során nélkülöznöd kellett a legjobbat; a legjobbat... az anyai szeretetet, melyhez hasonló nincs a világon, a legbölcsebb vezetőt, a legszeretőbb tanácsadót, egyszóval az anyát, aki mindnyájunk számára a legdrágább. O, hogyne értenélek, és egész valómmal együttérzek veled, hiszen én is átéltem a csapást, 113
