Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
kezed. Most pedig leülök a karosszékembe, és tudod, egyre csak ragyogó Gyöngyére gondol barátod, és ezt mondja neked: légy áldott örökké, örökké, örökké. A te Beppód. N°. 122 ’908. április 26. vasárnap délben. Margit, édes barátnőm, taníts meg velem egy kedves, gyöngéd szót, mellyel kifejezhetném azt a meghatottságot, amelyet tegnap este 21-én kelt drága leveled olvastán éreztem! [...] Jön a postás, és hozza a megígért leveledet... Délután fél kettő. Azonnal elolvastam a levelet, és... mindenekelőtt any- nyit, hogy nem hiába éreztem úgy, hogy húsvétkor letört és szomorú voltál. Szegénykém! Ezer okod van rá, s leveled olvastán szemem elfutotta a könny. Aztán elolvastam az «Ujság»-ban megjelent cikket, miután haragos szavaid nagy kíváncsiságot ébresztettek bennem. Elolvastam, hát... mit is mondhatnék? Az én ereimben sem víz folyik: úgy feldühödtem, hogy azt sem tudom, mit írok most. Ezt nem vártam volna! Ki ez az Elek56? Azt hiszem, nem hord nála gonoszabb embert a hátán a föld. Legalább azt volna képes felfogni, hogy mit jelent a művészet! Akkor nem írta volna meg ezt a borzasztóan ostoba cikket. Éppen csak átfutottam: olyan düh fogott el, hogy képtelen vagyok elővenni a szótárt, hogy szó szerint lefordítsam magamnak, még a szemem is belekáprázott; meg aztán fontos volna, hogy pontosan értsem a maga kegyetlenségében. Az világos előttem, hogy ez az Elek Sirolának, Laricének és Norsának lehet valami barátja. Ha Magyarország megelégszeik ezek fordítá56 Elek Artúr (Budapest, 1876-1944) a budapesti Újság című lap szerkesztője, kritikus, művészettörténész, elbeszélő, a Nyugat első nemzedékéhez tartozott. Cassone János vitéz-fordításáról szóló kritikájának (mely talán túlságosan is szigorú volt) alaphangját valószínűleg az újat és az eredetit kereső törekvés határozta meg, mely egyben elutasított minden avíttast, minden régit, mindent, aminek a XIX. század második felének irodalmi hagyományához köze volt, lebecsülvén azt az irodalmat, amely nem bizonyult számukra eléggé mondernnek és amely nem alkalmazkodott az új korízlés követelményeihez. Ez a törekvés vezérelte a Nyugat körül tömörülő írókat, így Elek Artúrt is. A «régi, az avíttas» elutasításának esik áldozatul Giuseppe Cassone is: a János vitéz szép, rímes fordítása régimódinak, elavultnak tűnhetett az egyébként tehetséges kritikus, Elek Artúr szemében. Kemény, túlzó kritikával sújtotta Cassonét, olyan bírálattal, amilyent később, érettebb fejjel nem írt volna meg még egyszer ugyanígy: még akkor sem, ha Cassone fordításában valóban akad néhány (igazán kevés) félreértés. 112
