Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

ába volna telefonom, én nem hallanám az ő hangját, nem hallanám édes be­szédét, mely minden muzsikaszók közül a legédesebb! Látod, hogy csaponga­nak a gondolataim? Látod, miként hányódom boldogság és szomorúság kö­zött? 0, drágám, drágaságom, miért is veszítettük el hitünket a túlvilágban? Ki ragadta el tőlünk? O, hát a könyvek, az értelem! Igen, sajnos! Illúzió az a hit, de ha hinni tudnánk, hát nem tenne boldoggá bennünket a gondolat, hogy végül eljönne az az idő, amikor egy másik létben örökre egymáséi lehe­tünk; egy olyan létben, amelyben nincs fájdalom? De elég, elég a képzelgés­ből! Elég! Olaszországban reneszánszát éli a spiritizmus. Bárcsak igaz volna! Annyi bizonyos, hogy vannak jelenségek, amelyeket nem lehet tagadni, tanul­mányozni kell őket, meg kell vizsgálni, hogy valamilyen okkult energiával van-e dolgunk, de olyasmivel, amiben nincs semmi természetfölötti. Szerin­ted igazam van? Nagyon örülök, hogy a Franklin elküldte neked könyvem 10 példányát, s valamennyiben szerepel az ajánlás. [...] Nekem még mindig csak az az egyet­len kész példányom van a könyvből, így hát várok... Z.-tól jó néhány újság­cikket kaptam, melyek a Petőfi-ünnepségekről számolnak be és említik a ne­kem címzett táviratot is: de csak egyetlen lap, a Budapesti Hírlap közöl egy szép cikket a fordításomról, s ennek különösen az eleje és az utolsó monda­tai tetszettek: az életrajzi adatok nem különösebben érdekelnek! De Z. még mindig nem írt: legutóbbi levelezőlapja 11-i dátumú. Téged ne aggasszon, ha én kevés példányt kapok a könyvből; csupán néhányat akarok belőle ajándé­kozni, hadd árulja csak a kiadó; aztán ha további példányokra lesz szükségem azon fölül, amit kapok, majd megvásárolom őket a könyvkereskedőktől, Olaszországban is kapható lesz a könyv, ugyanis ha a Franklin terjeszteni akarja, egy nagy kiadóvállalattal kell kapcsolatba lépnie - Z. a Sandront java­solta, de az, vérbeli kereskedő lévén, csak a saját kiadású könyveit forgalmaz­za, így hát nem is válaszolt neki, holott Z. nem is akármilyen levelet írt ne­kik, melyben előadta, hogy én barátságban állok velük. Erről valójában szó sincs: én a Sandronnak csupán vásárlója voltam, és mindig előre fizettem. Igaz, folytak tárgyalások az Anyegin-fordításom kiadásáról, meg aztán a Pe- tőfi-versekről, de egy barátom volt a közvetítő, nem közvetlenül velem tár­gyaltak; s aztán nem is lett az egészből semmi a Sandron által támasztott el­fogadhatatlan feltételek okán. Ekkor vesztek el a ’42-44 között keletkezett Petőfi-versek fordításainak kéziratai. [...] Ennyi elég is. Nem, nem: még valamit kérni szeretnék tőled: kissé na­gyobb, hangsúlyosabb betűkkel írd címemet a borítékra, mégpedig így: Sig. Gius. Cassone. Noto (Sicilia). - Semmi más nem kell. Hagyd el nyugodtan a Mélyen tiszteltet, a Lovagot, és főként a di-t a Sicilia előtt, ugyanis ez az egy Noto van Olaszországban, s ez a di, melyet még Z. is belenyomtattatott az ajánlásba, hibának számít!.... Isten, veled édes, drága Margit. Kívánom, hogy a föld összes áldása szálljon a fejedre, lelkem, mely szinte minden órában kö­vet téged, ebben a pillanatban szerelmi csókjával illeti homlokod. Isten 104

Next

/
Thumbnails
Contents