Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)

BÁRTFAY LÁSZLÓ NAPLÓI - 1838. Novemb. - December. III

1838. DECEMBER 115 a születésnapját ünneplő Wesselényivel ebédre jön Bajza, Toldyés Vörösmarty. Újévi gondolatokkal zárul az 1838-as napló, a külön-külön szórakozó férfi- és női társaságból Bártfay kiszakítja magát és szobájába húzódik vissza, hogy az egy két évvel ezelőtti nevezetes napra gondoljon vissza. Ugyanis ekkor fogadták meg egymásnak Paulinával, hogy hűségesek maradnak egymáshoz.] December. lén: szombat. - Átvevém Hörmanntol a’ Borsiczkyféle kölcsön pénzt.879 Volt nálam Kuncwalder, ’s fizetett hamuzsir árában. Rakogattam. Vörösmartyhoz menék nőmmel születésnapi köszöntésre.880 Onnan betértünk Bajzáékhoz, kik most különben is egy háznál laknak; Bajzánál Hrabovszkyt láttam. Délután megint papirosimmal bajlódtam egész estig. Ekkor színházba menék. Nagyon lucskos idő volt egész nap: mert nem csak a’ hó olvadott, hanem eső is esett, ’s a’ köd még komorabbá tette azt. Estve tisztúlni kezdett. 2d: vasárnap. - Fölébredtem éjfélkor; kün holdvilágos volt az éj: de ismét elaludtam. 4 órakor újra fölébredék, kinéztem a’ hálószoba ablakán, ’s kelet-éj szakon csillagokat láték ragyogni. Ezután csak szakadozva szunyókáltam. Reggelig befagyott ’s tiszta napfény lett. Végezvén holmi számadási dolgokat Radnicscsal és Jósával, ismét kevés ideig papirosokat rendeztem; azután szokás szerint az ellenőri hivatalba menék. - Ott Luczenbacherrel vé­geztem. Nálunk ebédeltek: B [áró]. Wesselényi, Szemere és nője meg’ Vörösmarty. Egész estig franklin-tüznél dohányoztunk ’s beszélgettünk leginkább dramaturgiáról. Szemeré­vel színházba menék. Ott jobb kéz felől egy fiatal (15-16 évű) leányka ült mellettem ’s játék közben minduntalan rám hajlott, hogy jobban láthasson; majd nem azt kelle hinnem, hogy készakarva teszi; - de nem bántottam. - Egész nap olvadt ’s e’ miatt viz és lucsok volt. Estve holdvilág, de köd borongott ’s e’ miatt csillagok nem látszottak. 3d: hétfő. - Egész délelőtt irományimmal vesződtem; délután szinte 4 óra utánig: véghetetlenül unalmas ’s időtnyelő munka, de egyszer csak meg kellett lennie, mert az áradás óta kivált a’ mult évekről szóló számadási bizonyítványok,881 mellyek t. i. nem vesztek oda, össze-vissza valának keverve. Volt nálam Pesky. Félötkor Szemereékhez me- nénk nőm, L[éni], ’s én Borbála napot köszönteni. Ott valának Fáy András és nője; Dr. Pólya ’s nője; Fáy Ferenczné; Vörösmarty; Ferenczy; Papp Endre. Miután ezek elmené- nek jött Szontag Gusztáv. Beszélgeténk a’ színházba menés idejéig.882 Lendvayné jutalom játékáúl883 először adatott: Királyleány mint koldusnő, Raupachtól. A’ darab nagy hatá­sú, ’s megvallom a’ legjobbak közé számítom azt. Szemereék ’s mi hárman a’ 22. számú páholyt vettük ki, ugyan azt, mellyben Vandernach Grófnéval ’s később Matildával vol­tunk, jobb felől az első emeletben; Muki is oda jött. De hiányzott valaki, a’ kit oda óhaj­tottam. Sok éleményt talált volna lelke ’s azt hallotta volna a’ színen, a’ mit belsejében már gyakran érzett.884 - Egész nap komor, nedves, sáros. Az est ködös csillagtalan. - Mihelyt lehet azon darabot megszerzem magamnak. ­879 Borsiczky Dénes (Dienes) jogász. 1828-tól a királyi jogügyi igazgatóságon tisztviselő, 1834-től a pozsonyi jogakadémián tanít kereskedelmi és váltójogot. Károlyi György hitelezője. 880 Születésnapot csak a közvetlen barátok ünnepelnek együtt: 9.2.1. Hivatalos és személyes ünnepek. 881 Az árvíz időszaka előtti elszámolási elismervények. November 27-én készült el új íróasztala, ezután kezdi rendezni és selejtezni hivatalos iratait. 882 A ritka, házon kívüli társas együttlétek egyike: 8.1. A társas élet keretei, 8.2. A társas együttlét alkalmai. 883 7.3. Színház és társadalom (7.3.1. Közösség vagy közönség). 884 Ernst Raupach (1784-1852) Királyleány mint koldusnő, avagy az élet iskolája, Berlin, 1835; 7.3. Színház és társadalom (7.3.4. A társas élet színtere); Bártfay személyes véleménye a színi hatásról a darab kapcsán: 11.3.3. A napló P[auliná]ja.

Next

/
Thumbnails
Contents