Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)

BÁRTFAY LÁSZLÓ NAPLÓI - 1838. Novemb. - December. III

116 1838. DECEMBER 4d; kedd. - Ismét rakogatásban töltém a’ délelőtti időt. Ebéd után képeket függesz­tettünk a háló szobában, az ágyak fölött, mert a madonna képet, mennyire lehetett, Pesky helyrehozd. Az középett függ: jobb felől Cecilia, balról az imádkozó Krisztus.885 - An- nakutána egész félötig a’ papirosokat takarítottam irószobámban, ’s bizony jól esik tud­nom, hogy valamennyire már rendben vagyok ’s ezentúl legalább egy gonddal kevesebb nyom. Estve elolvasám Mukinak irószobámban P[aulina].. utóbbi leveleit.886 Szemere jővén hozzám színházba menénk. Ködös, lucskos, kellemetlen idő. Estve szintén. 5d: szerda. - Midőn még reggeliztünk, Gállik jőve és Halbauer, kiknek a’ kamato­kat kifizetém. Mihalovicsnak pedig átadám a’ 30 ezer pengő ftot, ki azzal holnap indúl N[agy]károly felé. Ha én vagy Jósa vittük volna a’ pénzt, onnan Tokaj felé vettem volna utamat visszajövőben.887 - Beirogatám a’ bevételeket ’s kiadásokat. írtam Flekl Ürnak. Elküldém N[agy]károlyba a’ gyapjú contractus’ mását. Ebéd után megint Írtam. Elho- zák Keresztesről a’ téli szükségre megrendelt lisztet. Kaptam levelet Újhelyböl; el­küldém Mukit azonnal Dókus ítélőmesterhez: azt, a’ mit P[aulina].. irt, fenhangon olvasám el.888 Volt nálunk estve rövid ideig Karácson. Nőm ’s Léni német színházba mentek Gr[óf]. Csákyné meghívásából.889 Én pedig a’ magyarba. Később Szemere is mellém ült. - Mielőtt oda mennék, B[áró]. Wesselényi jőve hozzánk; a’ tornáczon talál- kozám vele: ’s nem akarván szobába jönni, ide kün tevém Miklós napi köszöntésemet.890 Egész nap és est ködös, nedves. 6d: csütörtök. - Jókor reggel czédulát kaptam Dr. Ivanovicstól, mellyben kér, hogy Hunyor Imre’891 rövid életrajzát imám le számára. Hivatalos dolgokkal foglalkoztam. - likőr B[áró]. Wesselényi].hez menék nőmmel Miklós napot köszönteni; ott találók B[áró]. Eötvös Pepit, Török Gábort és Zárkát: midőn pedig búcsúzánk, jött Gr[óf], Dessewffy Marczel és Lónyay Gábor. - Déli harangozás után Írtam keveset Pauliná­nál..k, míg ebédre hívtak. Mindjárt délután B[áró]. W[esselényi], jőve hozzám, ’s egy cigarót szítt.892 Eltávozván kimenék Jósával a’ bádogoshoz megrendelni dohányhamu­tartót; azután két pár melegebb keztyűt vásároltam magamnak a’ Váczi utczában. Tisz­tább lévén a’ levegő mint a’ mult napok alatt, sétálni menék egész az Újépületig. A’ Duna’ hátán semmi jég nem találkozék már. Hazajövőben kerestem Vörösmartyt, de nem találám Itthon mondák, hogy számos asszonyság és kisasszonyok, úgy szintén Dókus ítélőmester vala itt a’ grófi szobákat megnézvék.893 Estve Szemere P[ál]. tért be hozzám; együtt menénk színházba. Itt volt Täntzer Lilla is. A’ nap kellemetesb mint az elmúltak, bár a’ járás nedves, sáros. Estve az ég imitt amott csillagos. Láttam *. Lefekvés előtt hosz- szan beszéltünk A[sszony]val azon tárgy felől, melly miatt ő nyugottabbnak látszik.894 885 Jozefina Dzwonkovskytól kapja a Madonna-képet - lásd a július 15-i bejegyzést és a 458. sz. jegyzetet!; Bártfayék festményeiről: 10.1. A lakás (10.1.1. Festmények). 886 Bártfay megosztja titkát az őt apaként tisztelő Barthos Jánossal, s ez még szorosabbá teszi a két férfi kötelékét - lásd az 1839. január 13-i bejegyzést; 11.3.4. Lelki közösség, levelezés, naplócsere. 887 Sátoraljaújhely felé. 888 A levelezés intimitásának különböző fokozatairól: 11.3.4. Lelki közösség, levelezés, naplócsere. 889 A bérelt páholyába hívta meg őket. 890 A szóbeli névnapi köszöntésekről: 9.2.1. Hivatalos és személyes ünnepek. 891 Az Akadémia részére írta; Hunyor Imre orvosdoktor Bártfay közeli barátja, 1836-ban halt meg - lásd az 1840. február 29-i bejegyzést! 892 Lásd a 817. sz. jegyzetet! 893 Lásd a 77. sz. jegyzetet! 894 Lásd a 71., 295. sz. jegyzeteket!

Next

/
Thumbnails
Contents