Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)
FANTASZTIKUM ES MEDIUM rendszeresen tulajdonneveket tartalmaznak („I like Ike”, „horrible Harry”).8 Az önreferencia ismert teorémáit nem részletezve sem túlzás azt állítani, hogy a modernizálódó irodalom a nyelven belül futtatja le a világ romantikus poetizálásának programját. Míg a romantikában egy újramegtalált költői beszéd, mint a nyelv legbensőbb lényege, a létezés egészét kívánja áthatni-referálni, addig a modernségben ennek sikertelensége magát ezt a legbensőbb lényeget kívánta esztétizálni. Az Olivér lovag első színre vitt nyelvi effektusa ezzel összhangban a névadás gesztusa, mely egy Jakobson tói annyira kedvelt paronomasztikus-anagrammatikus eljárással jelöli a cselekmény helyszínét. A sorszámmal (tehát egy metonimikus rendre utaló mellé- rendeléssel) jelölt malom neve átvált egy metaforikusán jelölt névbe: „Tízes malom” helyett immár „Tüzes malomnak” hívják, mert egyszer villám csapott az épületbe. (Pontosabban: a „tüzes malom” ilyenformán maga is metonimikus fogantatású alakzat9 - a jelző az eseményt követő használata során közelít a metaforikus funkció felé.) A szöveg helyszínének a neve tehát egy fonológiai hasonlóság, mondhatni egy alliteráció szülötteként határozza meg magát. A tízes-tüzes névcsere pedig a molnárnak, Lőkösnek arról jutott az eszébe, hogy meghalt a rátöri vár ura, Olivér, aki a hiedelem szerint megátkozta a malmot, s ez okozta volna a tűzvészt.10 A halál és az alliteráció (vagy paronomázia) e kapcsolata, mely ráadásul egy fenyegető (ennyiben illokutív) beszédaktus, az átok által lép életbe, mindjárt az emberi élet és a nyelv sajátosan inszcenált összefüggésére irányítja a befogadás figyelmét. A jelek és a tárgyak olyan szétválasztása majd újrarelacionálása történik meg, mely a jel öntörvényűségén keresztül véli átírhatónak a világot, így a létezés tapasztalatát mint nyelvhasználatot vezeti fel. Ami persze nyelvszemléleti ellentmondás: egyszerre jelent romantikus intenciót, a „természet és világ” illokutív erejű megszólítását (átváltoztatását), valamint a jelentést annak használata szerint feltételező modern (akár a wittgensteini távlathoz közelítő) belátást. (Lőkös molnár még a nyelv határainak mint világunk határainak a tételét is megfogalmazza a maga módján. Arra gondol, bár a világ összedől, ha mi magunk meghalunk, de akkor is meg kellene mozdulnia valamelyest, ha egy olyan nagy átokmondó úr hunyja le a szemét, mint amilyen Olivér lovag volt. A saját halálát pedig egy szólással és annak demetaforizálásával fejezi ki: „borzadva
