Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)
93 — Eisemann György FANTASZTIKUM ÉS MÉDIUM (CHOLNOKY VIKTOR: OLIVÉR LOVAG) A modern magyar novella születésének interpretációiban már komoly hagyományokkal rendelkezik a fantasztikum szerepének mint a rövidtörténet szerkezetét alapvetően meghatározó funkciónak a kiemelése. Kiindulásul általánosságban elmondható, hogy e prózai művekben a reális és az irreális elbeszéléselemek „úgy integrálódnak művészi narratív szerkezetbe, hogy az elbeszélő egyenrangúvá teszi a tényszerű és a fantasztikus motívumokat”1. Ez a meglátás feltételezi (s meg is előzi) Tzvetan Todorov észrevételét, mely szerint az irodalomban fantasztikumnak nem egyszerűen egy realitással szembesített irrealitás, hanem maga a bizonytalanság, a kettő között - a fikció logikáján belül - dönteni nem tudó olvasás tapasztalata nevezhető.2 Thomka Beáta imént idézett, Lövik Károly és Kosztolányi Dezső prózájáról szóló tanulmánya kitér továbbá a narratíván túl a szöveg metaforikájára is, miáltal a történet és a szimbolika kölcsönhatása - mint előrejelzés és várhatóság sajátosan megvalósuló feszültsége - nyújtaná a fantasztikus hatást kiváltó jelentéstani ambivalenciát. Talán nem véletlen, hogy a metaforika és narráció kapcsolatának, összetettségének és sokféle felfogásának a tárgyalása a Cholnoky Viktor-kutatáshoz is elvezetett.2 E távlat pedig a cselekmény és az elbeszélés, a narratíva és a diszkurzus modern viszonyának elemzése felé nyitja meg a modernitás formatanát illető elemzéseket.4 S ha pedig mindez éppen a fantasztikum tekintetében artikulálódik, azzal a haszonnal jár, hogy egy sarkalatos ponton mozdul ki a korszak prózaértelmezése egy olyan műfaji szisztémából, mely tulajdonképpen már a romantikus irodalom megközelítésében is egyre inkább inadekvátnak nevezhető. A századvégi kispróza kapcsán az egyes klasszikus műfajok kompilá- cióját alkalmazó felfogás — a lírai, a drámai, az epikai novella vegyítő koncepciója (Emil Staiger műfaj-megháromszorozása és több más arra támaszkodó kiindulás)5 - ugyanis lényegében azt a tradíciót folytatja, melyet Gérard Genette elhíresült műfajelméleti tanulmánya joggal nevezett az arisztote- lészi intenció félreértésének: kevésbé a beszédre hivatkozó poétikai, inkább
