Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Szalay Adriana: A művészetek közegszerű működése
A MŰVÉSZETEK KÖZEGSZERŰ MŰKÖDÉSE 83 magának a mesének nincs önálló értéke.”10 Thomka Beáta a következőket írja: „A szecesszió, szimbolizmus és impresszionizmus fogalmaival jelölt törekvések sokszólamúvá tették és modernné a prózát, fölmutatták a megfigyelésben, benyomásban, észleletben, érzésben rejlő epikum nem ábrázoló, hanem felidéző, megjelenítő lehetőségeit, a mimézisz mellett az utaló közlésformák kimeríthetetlen esélyeit.”" Képzőművészeti példa leheti Hét 1897-es számában a Művészet című rovatban Ignotus a nagybányai festőkről szóló értekezése. Ferenczy Károly Hegyi beszéd (1897) című képéről a következőket írja: „Én látom ezt a gyönyörű hullámvonalat, melyben a hallgatói figyelmes elmerüléssel hajlanak Krisztusnak szinte észrevehetetlenül igénytelen alakja felé; ebben az igénytelenségben látom azt a tudatos szándékot, amely nem annyira a beszélő alakjában, mint inkább a nézők figyelmében akarja megtestesíteni Krisztust, s kifejezni a szemmel nem látható ige megigéző hatalmát.”12 Az alábbi irodalmi példa A Hét folyóirat 1891/2-es számából származik. Kovács Dezső Arany a vasban című novellájában a férj, Györbiró András féltékenységéről van szó, pontosabban annak konkrét nyelvi jelekkel való rögzíthetetlenségéről - a szecessziós érzékelés plasztikus példáját adva. Különböző érzékterületek hatásmechanizmusát jeleníti meg az olvasó szemei előtt, visszatérően variálja azokat, illetve ellentétbe állít: látást - hallást - mozgást. Az író nem beszél a féltékenységről, hanem megjeleníti azt, felidézi a tárgyi környezetrajz, illetve a szereplők észleletében. „Györbiró András hozzátámaszkodott a falhoz s a karjait összefonva nézett a tűzbe. A megolvadt ércből kék lángok sisteregtek elé, kikapkodva a nyitott ajtón, mintha valakit magukkal akartak volna rántani a kétezer foknyi hőségbe. A veresre világított falakon bolond árnyakat hajigáit a tűzvilág. Györbiró András, amint egy vasdorongra támaszkodott és a tűzbe meredt, úgy nézett ki, mint egy bronzszobor, amelynek minden vonása rángatód- zik. Pedig nem úgy volt. Azok a rút, szegletes vonások nem mozdultak. Ha látta volna valaki, amint a lángok közé mered, azt hitte volna, hogy nem gondolkozik semmiről, csak néz és néz. Nem úgy volt. Lelkének minden íze vonaglott, mint a kitépett pókláb. A falakon rángatózó fekete árnyékok lelkének testvérei lehettek volna. [...] Az az asszony őt meg nem csalhatja.
