Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Szalay Adriana: A művészetek közegszerű működése
82 SZALAY ADRIANA maximája szerint „azért szükséges az irodalmi szövegek értelmezése, mert amit az irodalom a világból számunkra közvetít, arra egyedül ő képes”.7 Az a jelenség vizsgálandó tehát, hogy milyen érzékelésmód mentén alakul ki a multimediális karakter, azaz hogyan jelentkeznek a novellákban a látás, a hallás nyelvi feltételei, s ezeket mennyiben határozza meg a korabeli mediális technika (társművészetek, fényképek, folyóiratok stb.). A szecesz- sziót egy olyan médiumként értelmezve, mely a szokásos érzékelésmód átalakulásáról tanúskodik, a látás, a hallás, sőt olykor egyéb érzékszervek is más, újszerű módon működnek benne. Mint ’kivonulás’ eleve, programszerűen egy külön esztétista közeget teremt, miközben ennek terét esetenként ki akarja terjeszteni a mindennapi életre is (iparművészet). Átalakul tehát a művészi tér és a mindennapok tere közti viszony. Oskar A. H. Schmitz a Pan 1898-as számában írja: „választékos ízlés - egy szép valóság lemásolása - liliomok, angyalok, elfeledett falifülkék, égszínkék erdők [...] a szavak áhítata - olyan telt szavakra lel a költő, hogy még mielőtt magát a fogalmat értenénk, beleborzongunk hangzásának szuggesztivitásába, hangulati tartalmának erejébe”8. „A szecessziós stílus képtelen szókapcsolás - mondják a Ver Sacrum művészei. A fő törekvés, hogy a művészek saját nyelvükön beszéljenek, sajátos formában kifejezve (»el a kölcsönvett stílusformáktól« - jelszóval). A művész a hangulatot, a karaktert, a történést, amit éppen ábrázolni akar, arra a részletre egyszerűsítse, amely elég erős ahhoz, hogy a szemlélő képzeletében minden egyéb mozzanatot felindítson. Ennek alapvető feltétele az erős érzék a dolgok összefüggése iránt [...] a világnak ama ősérzékelése, amelyben a virág, az állat, a hegy, a felhő és a szeretett nő, minden csak ugyanannak a lénynek változata.”9 Az írók tehát nem a valóság anyagának megformálásával teremtenek valami újat (ez magában foglalja a történetnélküliséget), hanem elvonatkoztatnak az élettől, és - a jelenségek hangulati megvilágítása érdekében - színeket, formákat, jelképeket akarnak ábrázolni. Ismét Színi Gyula egyik közismert gondolatát idézem: „Minden mese reflexiókat támaszt bennünk, és mennél értékesebbek ezek a reflexiók, annál értékesebb a mese, mert
