Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Cséve Anna: Lirizálódás mint összművészeti jelenség a századfordulón. A Ködlovagok világa
60 CSÍ'VK ANNA árnyékképek, hasonmások a művekben kompozíciós elemek. „Mintha a sok alak egynek másai volnának” - írja Kóbor Tamás A névtelen című novellájában” a megkettőzés, megsokszorozás eljárásáról, mely a képzőművészetben ismétlődő motívumsorokban jelentkezett. Jellegzetes példa Tichy Gyula Tapétaminta női fejekkel című grafikája, melynek kompozíciója újabb és újabb elemek másolása által válna egésszé, ám a minta félig ábrázolt női arcát semmilyen sokszorozási eljárás nem tudja befejezni. A belső, emberi valósághoz való közelítés egy másik lehetősége a tanulmányrajz. „A nagyváros a magyarság legnagyobb új társadalmi és művelődési élménye ezer év óta.”" A hivatalos irodalmi társaságok mégis eltanácsolták a pályakezdő írókat attól, hogy a folytonos változásban lévő, lakosságának számát megsokszorozó, terjeszkedő, sokféle életszínvonalú csoportot asszimiláló, ám azok egzisztenciájáról gondoskodni még nem tudó Budapest utcaélményét megírják. ,,[A]z irodalom, félszázaddal előbb nemzeti politikánknak szülőanyja, most szolgálólány és konyhamosogatni jár a fényes klubokija”41, szólt a hivatalos kritika. A tiltások ellenére az írók és festők gipszmásolatok vagy foglalkozásszerűen alkalmazott modellek helyett szívesen mintáztak hétköznapi arcokat. Az élet tanulmányozásának lehetősége felváltotta az „állvány-művészetet”, ahogy 1903-ban Nagy Sándor fogalmazza meg ezt az igényt a képírásról szóló leveleiben: „Az akadémiai levetett látás helyett kibújtak rendre a motívumok »mütyürkéi«, megszületett a lélekben egy új virág: az életre alkalmazható művészet, ledőlt az állvány-művészet, s helyébe lépett a külsőleg és belsőleg átéltnek szükségképeni kifejezése.”'12 Bródy Sándor már 1883-ban szót emelt azért, hogy „az író épp olyan szabad legyen modelljei megválasztásában, mint a képzőművész”.42 Ez a korszakra oly jellemző művészmentalitás tételszerűen visszatér a fikció világában is. Thury Zoltán novellájának festő főhőse vázlatkönyvébe skicceli tanulmányrajzait: „abból a sorsból szedi legszebb hangulatait, melyben él”.44 A mintakövetéstől és az akadémikus művészeti elvárásoktól függedenedve tehát a művész az esetleges élet ábrázolója lett. A tanulmányrajz-készítés igénye az elbeszéléskötetek címválasztásában is kifejeződött: Tanulmányfejek, Emberfejek, Közönséges emberek, Egyszerű történetek, Amyékalakok, Furcsa emberek, Rembrandt-fejek, Nagyvárosi képek?' Töredékek, vázlatok. A korszak meghatározó tendenciája, a lirizálódás következtében egyre közkedveltebbek lettek a kisformák, a vázlatok: a szerkesztett kompozíció szétesett. A „szándékolt hézagosság, vázlat- és töredékszerűség..., a nyitottság elvét érvényesítő”46 stiláris megoldások következtében a regénytörténet novellányi eseményre korlátozódott. Bródy Sándor novelláskötetben formálta
