Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Cséve Anna: Lirizálódás mint összművészeti jelenség a századfordulón. A Ködlovagok világa
58 CSF.VT. AN'NA „A Nő beszél: a hallgató Nő, ki soha nem szokott nyílt lenni hozzád. - Várj. Vallomásában sok volt a reményből, hogy vágyait teljesítsed. Feléd nyújtja ívelt karjait, az ágakat, melyek hótestéből nőnek s kék hálóját vetik feléd a titkolt szent bűnök özönének.”” A festészet mint művészi jelrendszer kifejezőeszközei, ábrázolási technikái beépülnek az irodalom jelrendszerébe, és viszont: a történetek képekbe tömörülnek és a képek történetekben bomlanak ki. Kép és szöveg elsődlegességének izgalmas kérdése sejlik fel abban a képleírásban (ekphrasis), melyet Bródy Sándor Leányarckép, Vágó Pál képéhez című novellájában olvashatunk. Az írás Vágó Pál azonos című rajza nyomán készült - mindkettő az Új Időkben jelent meg 1895. február 17-én. A lovas leányarckép „megírása” így indul: „Szép egy öreg hadvezér lovon, még szebb egy fiatal leány. Hihetetlenül csábító, hódító, szerelmet parancsoló. Ha rajtam állana, minden bátor kisasszony alá adatnék egy paripát, feketét vagy pejt, ahhoz képest, hogy fekete vagy szőke. Nem volna szükség többé bálra, habruhákra, adaszcipőkre. Csak egy hosszú, fekete, szigorú ruhára... Mint amilyenbe az a kisasszony öltözött, aki itt e képen le van festve a lovával. Egy előttem ismeretlen fiatal hölgy, ismeretlen tájról. Lássuk, mit tudok.”28 A szöveges arckép több lesz a festettnél, több lesz, mint a kép leírása. Bródy a pillanatot állóképként rögzítő rajzban a mesét, a történetet keresi - a képen is túl: „Szeretném tudni, mért állott meg az én ismereden lovagló leányom, a titokzatos erdőben. Valaki jön a képen kívül...”.29 A novella Az asszonyt szépség című kötetben két évvel később, 1897-ben A lovagló leány címmel jelent meg, ekkor már Márk Lajos rajzmotívumával kísérve. Ez utóbbi rajzmotívum független az eredeti szövegtől, független az inspirációt jelentő Vágó Pál-alkotástól, Bródy novellája önállósodik, maga lesz a leányportré. A századforduló művészei nem láttak elvi ellentmondást sem az eltérő technikákkal és anyagokkal dolgozó művészeti ágakhoz, sem a különböző stílus- irányzatokhoz való kapcsolódásuk között. A szövegek képi komponálása megfeleltethető a rajzok „olvashatóságának”: „Mintha írásnak volnának a vonalai. Beszédes írásé.” - szól a kritika Nagy Sándor rajzairól.“ Tichy Gyula az Egy tusos üveg meséi című, 1909-ban megjelent rajzgyűjteményéről szóló méltatások azt
