Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Bednanics Gábor: Impresszió, kép, szókép: Képzőművészet és költészet párbeszéde a századfordulón
19 — Bednanics Gábor IMPRESSZIÓ, KÉP, SZÓKÉP KÉPZŐMŰVÉSZET ÉS KÖLTÉSZET PÁRBESZÉDE A SZÁZADFORDULÓNA művészeti ágak átjárhatósága a modernség kezdetéig szinte magától értetődő volt. Hevenyészett példaként említhetjük a reneszánsz polihisztorait (akik közül többen nemcsak művészek, de természettudósok és mérnökök is voltak), illetve a romantikát, ahol talán utoljára kapcsolódhatott egybe egy életművön belül képzőművészet, irodalom és zene. A 18-19. század fordulóján azonban e viszonyrendszer fókuszpontjai átalakultak: a művészeti ágak sajátos versenyében a költészeté lett a koordináló szerep. Noha a 18. századi tudományosság és a művészi alkotásmódok megváltozása eredményezte „médiumválság” következében a megismerés alapképletei a képekhez való viszonyt is újrarendezték,' reprezentációs képességei alapján épp a nyelv vált alkalmassá arra, hogy az érzékszervi észleléshez kapcsolódó művészeti kifejezéseket integrálja. A „progresszív egyetemes költészet” schlegeli modellje erről az integratív teljesítményről ad számot: „Átfog ez a poézis mindent, ami csak költői, a művészet legnagyobb, számos további rendszert magában foglaló rendszerétől egészen a sóhajig, a csókig [,..].”2 A színre vitt tapasztalati mozzanatok tehát hiánytalanul épülnek be a verbális közegbe, sőt mintha igaz értelmüket is onnan nyernék el. Az érzékelés 18-19. századi megközelítései épp emiatt érkeznek el mindig a nyelvi artikuláció párhuzamos modelljeihez: „A kép, képiség (és az etimológiailag ezzel rokonítható képzelőerő), illetve a látás és a tekintet kérdései állnak a Goethe-kor esztétikai diszkurzusának középpontjában [...]. A képiség kérdése mint a nyelv és a nyelv retorikusságának és metaforikusságának problémája általános formájában mint a »költői képre« irányuló kérdezés kap új hangsúlyokat [...].”J Innen továbblépve válik nyilvánvalóvá, hogy nem egyszerűen paralelizmusokról van szó, hanem arról, hogy a tapasztalás vizuális és auditív dimenzióit csak a nyelv képes közvetíteni, noha éppen a mediális váltások miatt e közvetítés során a képi és a verbális dimenzió is átalakul. A következő századforduló e kultúrtörténeti örökség felől érthető meg. Friedrich Kittler a két századforduló lejegyzőrendszereinek össze-
