Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Bednanics Gábor: Impresszió, kép, szókép: Képzőművészet és költészet párbeszéde a századfordulón
BI-'DN’.AN'ICS GÁBOR hasonlításakor arra figyel fel, hogy a technikai médiumok közbejöttével a 20. század elejére az irodalom már nem az egyetlen és nem is az elsődleges médiuma a reprezentációs eljárásoknak. „Az 1800-as lejegyzőrendszerben vált a könyv modern értelemben véve elsődleges médiummá a költészet számára. McLuhan törvénye alapján, mely szerint a médium tartalma egy másik médium, a költészet reprodukálható és sokszorosító módon egészíti ki az érzéki adatokat.”4 A kittleri elgondolás szerint az 1900-as lejegyzőrendszerben bekövetkezett váltást az okozza, hogy a szellemiként tételezett szó a technikai médiumok hatására izolálódik, vagyis nem a szellemi érdekszférába sorolandó többé, hanem a többi művészeti formához hasonlóan - átengedve a képzelőerő aktivitását a filmnek és a gramofonnak - saját anyagában leli meg kifejezési lehetőségeit.5 A modern magyar költészet nyelvet illető kérdéseit azonban ez idő tájt nem annyira a technikai médiumok hatásösszefüggése határozta meg, mint egyfelől az esztétikai közeg és az életvilág között fellépő inkongruencia és az ebből fakadó megoldási javaslatok,6 valamint annak a (romantikából származó, de nem igazán deklarált) hagyománynak a megértése, majd radikálisabb felfogása, amelyben „az esztétikai közleménynek nyilvánvalóan nem a vallomás, hanem az alko- tottság-jellege, jelszerű karaktere lép előtérbe”.7 Az artikulálatlan zaj rögzítésére képes eszközök hatásaira reflektáló költészet jobbára csak a 20. század első évtizedében jelenik meg a magyar modernségben, az irodalom „kikü- lönülését” jelző tendenciák azonban épp a poétikai artikulációval kapcsolatos bizonytalanságok okán erősödtek fel. A magyar századvég számára is evidens volt a művészeti ágak közötti közvetítés lehetősége. Ennek jellemző példája, amikor a festészet alakulásának leírásához használt fogalmakat kölcsönzik az irodalom értelmezéséhez. A mediális különbségek okozta zavarok elhárításához természetesen a reprezentációelvű képfelfogás szolgáltat alapot: se szeri, se száma azoknak a leírásoknak, amelyek az irodalmi vizualizációt és a festményekről való beszédet a megjelenített képen keresztül vallják azonosíthatónak. Az impresszionizmus ebből fakadóan a benyomás elsődleges tapasztalatiságának hangsúlyozásával kerül előtérbe, amit a szubjektív érzékelés perspektíváján keresztül kapcsol össze a lírai beszédmóddal:
