Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Kardeván Lapis Gergely: Versengő valóságok koncepciója a századvégi művészregényekben
136 KARDEVÁN LAPIS GERGELY Nem csoda, hisz az 1880-as évek második felében maga Justh is fél lábbal Párizsban, fél lábbal Budapesten élt. Regényének egy része is a Szajna- parti városban született, szalonról szalonra futkosván - a Faubourg St. Germain arisztokratáitól a bonapartistákon át Sarah Bernhardt-ig. Barátságban volt a korszak számos művészével, gondolkodójával is Sully Prudhomme-tól Taine-en át Huysmans-ig. Barátnéja, Jean de Néthy szerint Justh is „ugyanabból az anyagból van gyúrva”30, mint A különc főhőse. A pszichologizáló, naturalista író, Gilády Arzén alakjában nem nehéz ráismerni erre az előképre, mint ahogy magára Justhra sem, ugyanígy felsejlik a jóbarát Feszty Árpád alakja a regénybeli akadémista festő, Kálmán Ernő mintái között. Mégsem önéletrajzi regényről van szó, mint a műfaj angol megközelítései sugallnák, még kevésbé kulcsregényről; és, bár az író - amint azt Péterfyjenő a pályakezdő Justhnak joggal fölrótta - „ott áll alakjai háta mögött, s ő maga mondja el, hogy azok mit éreznek”31, Arzén sem egyszerűen az életrajzi író szócsöveként szolgál. Szerző és szereplők viszonya inkább arra emlékeztet, amiről a Dorian Gray kapcsán Oscar Wilde ír egy levelében. E szerint Lord Henry az, akinek mások hiszik őt, Basil Hallward az, akinek ő hiszi magát, végül Dorian az, aki lenni szeretne. A művészi identitás keresése Justh regényének - ahogy a legtöbb művészregénynek is - legfőbb tétjét jelenti. A véglegeset alkotás, a tárgytól való távolságtartás, a fölényes mesterségbeli tudás klasszikus művészi attribútumaival Justh a főhős barátját, Kálmán Ernőt ruházza föl, míg Arzén esetében a művészi alkotás mint extatikus állapot áll szemben a kiüresedett valósággal: „Mert nem vagyok olyan, mint a többiek, csakúgy nem, mint te. Olyan nekem a művészet, mint madárnak a szárnya. [...] Addig míg így félig a levegőben rohanok előre, addig nem ing alattam a talaj: mert hiszen repülök, amint megnyugszom s pihenni akarok, akkor, mint a felocsúdott álomkóros alatt, a mindent felölelő sötétség, úgy áll előttem a nihil - a semmi... ” Kiczenko Judit Toldy István Anatole-járói szóló tanulmányában világít rá: „Toldy nemzedékének műveiben az ellenséges, kiürült, kaotikus világ élménye kiegyenlítődik, sőt megsemmisül, a teremtő eksztázis művé
