Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Kardeván Lapis Gergely: Versengő valóságok koncepciója a századvégi művészregényekben
VERSENGŐ VALÓSÁGOK KONCEPCIÓJA A SZÁZADVÉGI MŰVÉSZREGÉNYKKBEN 135 hedonista (Lord Henry) festő barátja (Basil Hallward) új képe, vagyis a hasonmás alapján gyúl lángra a modell, a bájos ifjú, Dorian Gray iránt. Az eredeti nem egyszerűen modell, ,,[m]ost ő számomra a művészet - mondja Hallward - amit a vele való találkozásom óta csináltam, jó munka, életem legjobb képe”25. A cselekmény kibomlásában egy másik hasonmás is közrejátszik, a „sárga könyv”, melyet Lord Henry kölcsönöz ifjú tanítványának, ami nem más, mint a századvég „fekete” könyve, Huysmans A különce,. Dorian úgy érzi, hogy saját előképe elevenedik meg a párizsi fiatal hercegben, „hogy az egész könyv tulajdon élettörténetét tartalmazta, melyet megírtak, mielőtt átélte volna”“. Az esztétizmus és a művészregény szinte didaktikus találkozása ez. A portré és a saját arc felcserélhetőségének motívuma pedig a Doppelgänger-, vagyis hasonmás szerkezetű művészregény variánsát teremti meg. Oscar Wilde már idézett mondása, „Nem a művészet az életet, az élet utánozza a művészetet” több, mint egy egyszerű bon mot, ahogyan azt Zmegac is hangsúlyozza fentebb idézett regénypoétikájában. A századvégi esztétizmus azon alapvető tapasztalatát mondja ki, hogy az észlelésünk, és így az életünk is kulturális minták szerint történik. Ezeket a mintákat a századvég esztétái számára műalkotások képviselik,27 amelyek így valóságosabbak a hétköznapi valóságnál. Művészet és természet, művészet és élet, műalkotás és valóság kapcsolatának problémája a századvégi művészregény három alakváltozatát teremtette meg: a természettel szemben második, rivális valóságot átélni igyekvő esztétaregényt, az élet ellenébe egy mesterművet állító - mű a műben szerkezetű - regényt és a valósággal szembe egy „eredetibb” valóságot állító hasonmásregényt. Hátterükből jól kihallható a fiatal Nietzsche gondolata: „a művészet nem csupán a természeti valóság puszta utánzása, de annál inkább a természeti valóság metafizikai kiegészítője, amit azért állítunk a valóság mellé, hogy segítségével fölébe kerekedhessünk.”28 Justh Zsigmond korai művészregénye a valóság fölébe kerekedő művészet (nála: fikció) egy negyedik változatát példázza. A Művész szerelem (1888) első lapjain máris a jól ismert bohém világba kalauzolja az olvasót, festők, írók, színésznők a köznapi lét fölött zajló életébe. A kortárs kritika meg is jegyezte, hogy alakjai épp csak hogy leszállítanak a párizsi gyorsról, nemigen járta még át őket Budapest levegője.2’
