Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Kardeván Lapis Gergely: Versengő valóságok koncepciója a századvégi művészregényekben
VERSENGŐ VALÓSÁGOK KONCEPCIÓJA A SZÁZADVÉGI MŰVÉSZREGÉNYEKBEN 133 volt az egyetlen feladata, Hogy az aljast, az undorítót az irodalomba emelje, hanem az is, hogy bemutassa a „csupa árnyalatból, fél színekből” álló „elfinomult lények és gazdag dolgok” szempontjait.20 Zola 1886-os regénye, A mestermű esetében szintén a mű a műben szerkezet valósul meg. Claude Länder úttörő impresszionista festő. „Plein Air” című képe, mely feltűnően hasonlít Manet Le déjeuner sur Éberbe című híres festményére, a Salon des Refusés-n óriási feltűnést kelt. Sikerre mégsem ő viszi az irányzatot, hanem egy kevésbé tehetséges követője. Claude egyeden célja az első fejezettől az utolsóig a mestermű, a világra adott művészi válasz megalkotása. „Oh, milyen jó volna - kiált föl még a regény elején -, ha az ember odaadhatná magát egy műnek, amelybe belehelyezhetné a dolgokat, az állatokat, az embereket, ezt az egész óriási Noé bárkáját! Es nem a bölcsészed kézikönyvek rendjében, aszerint az ostoba rangsor szerint, amelyben büszkeségünk ringatódzik, de az egyetemes élet teljes folyásával, egy olyan élettel, amelyben mi csak egy véletlen vagyunk, amelyben a tovaszaladó kutya és még az útszéli kő is kiegészítenek, megmagyaráznak bennünket, szóval a nagy mindenséget...”21 Az idézet meggyőzően szemlélteti, hogy a regénybeli műalkotás tétje itt is a rivális valóság, a polgári civilizációétól eltérő elvek szerint fölépülő univerzum létrehozása. Jelen esetben nem az a vita fontos e regény kapcsán, hogy vajon Cézanne, Zola gyermekkori barátja, esetleg Manet ihlette-e Claude alakját,22 hanem a fő mű mint második valóság megalkotásának kísérlete és kudarca (Claude öngyilkossága). Zola regényében jól nyomon követhető, hogyan válik szükségszerű szerkezeti elvvé a mű sikerének és a főhős sorsának összefonódása. Maupassant regénye, az Erős, mint a halál (1889) már nem a művészi újításért küzdő, hanem a sikeres modern, de megújulni képtelen festőt választja hőséül. Első olvasatra akár a korban népszerű szerelmi háromszögtéma egyik színvonalasabb darabja is lehetne. Csakhogy a szerelmi háromszög valójában négyszög, és a tragédiát okozó negyedik szereplő egy festmény, vagyis egy hasonmás. Olivier Bertinnek az a portréja, amely festészete
