Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Kardeván Lapis Gergely: Versengő valóságok koncepciója a századvégi művészregényekben
132 KARDEVAN LAPIS GERGELY Vállalkozása a második valóság létrehozására és az egyedül elfogadható, tisztán szemlélődő életmód megvalósítására végül kudarcba fulladt. A különc még akkor is e kudarc regénye marad, ha tudjuk, Huysmans későbbi könyvei e relatív mélyponttól a katolizálás századvégi hullámát erősítve a megtérésig vezetnek, maga Huysmans népszerű katolikus íróként (Úton, A katedrális) - és bencés oblátusként - halt meg. A „kivonuló” esztétaregény e típusának magyar megfelelője Asbóth műve, az Almok álmodója-. Darvady Zoltán a kiegyezés utáni valóságból Velence átesztétizált valóságába menekül. Edmond de Goncourt A Zemganno testvérek című, 1879-ben megjelent regényének hősei egy akrobata testvérpár, illetve cirkuszi környezetük. A szövegtest nagy része művészi/szakmai diskurzussorozat az abszolút, az egyszeri művészi produkcióról. A közös alkotás e szöveghelyei metaforikus olvasatban az író-testvérpár alkotói módszerét modellálják. így A Zemganno testvérek már megfelel a művészregény azon kritériumának, hogy főhőse abszolút értéket létrehozni képes alkotó, és ne csupán esztéta legyen. Átmenetet képez: a rivális valóságot még itt sem egyetlen műalkotás, hanem a cirkusz világa képviseli. A cselekmény néhány logikus, Taine miliőelméletét alkalmazó lépése után, mely a testvérpár karrierjét hivatott röviden bemutatni, megtörténik a cirkusz világának hatalomátvétele. A testvérpár megszűnik létezni a polgári élet számára, szinte androgünként fonódnak össze az állandó artistagyakorlatokban. A tervezés-megvalósítás körkörös ismétlődése a regény szimbolikus idejévé válik. Ezt a szimbolikus időt Nello, az idősebbik testvér uralja, a fizikai idő megszűnik a számukra. Öccse, aki ezt az állapotot inkább csak éli, illetve elszenvedi, egy ponton elveszti az uralmat saját ideje fölött. A regény szavaival: „mintha azt kérte volna, hogy ne szakítsák félbe a cirkuszban való létének édes, mosolygó és bizarr hazugságát”.19 Az egyetlen, a soha nem látott mutatvány, mely az élettel ekvivalens értékké nő kettejükben, tragédiával végződik. így, bár művészetük a pillanat művészete volt, a kudarc mégis végérvényes. Goncourt regénye formailag a művészregény újabb típusát, a mű a műben szerkezetet képviseli. Az előszó arra figyelmeztet, milyen zökkenőmentes az átmenet az „emberi dokumentumgyűjtemény” naturalizmusa és az eszté- tizmus témái között, hiszen a realizmusnak - mint Goncourt írja - nem az
