Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Dancsecs Ildikó: A „látvány” poétikája a századforduló novellisztikájában (Gozsdu Elek: Őszi eső)
A „LÁTVÁNY" POÉTIKÁJA A SZÁZADFORDULÓ NOVELLISZTIKÁJÁBAN 119 lenített tér: nyelvi tér, nem pedig a valóság reprezentálása. „Költői »képes beszéd« akkor alakul ki, ha a kép maga nem marad meg, nem szigetelődik a maga szintjére, hanem egyszerre a »valóság« egy másik egy vagy több szintjének, tartományának, szférájának vonzáskörébe kerül, azt reprezentálja.”10 Lássuk most egy konkrét példán keresztül, hogy az eddigiekben tárgyalt metaforikus elbeszélő struktúra miként építi föl lépésről lépésre a szöveg szemantikai egységeit, és hogyan hálózza be és határozza meg a textus minden szintjét. GOZSDU ELEK: ŐSZI ESŐ „Valami nagyon egyéni bánat, a szürkeség, az esőbe elmosott színek szomorúsága csap arcunkba, ha bepillantunk ebbe a világba, ahol minden egyhangú, fájdalmasan fakó és szürke, szürke, örök szürke.” (Kosztolányi Dezső: Thury Zoltán) Ha beletekintünk Gozsdu Elek Weisz Annához írt levelezésébe, akkor számos információt találhatunk többek között a színekhez való viszonyáról is. Egyik levelében például ezt írja: „Igen, a színek ölelnek, a színek csókolnak, igen, a színek hízelegnek, a színek gyöngéd szavakat súgnak magának, igen, a színek mesélnek magának, és ezek a selyemszínek magát szeretik, és elvezetik magát messze, ismeretlen tájakra...”20 Mint a levélből is kitűnik, Gozsdu a színeket nem elsősorban „hangulatkeltés” céljából alkalmazza, hanem - miközben megteremti a sajátos atmoszférát -, a színek megszemélyesítésével a metaforák olyan összetett hálózatát alkotja meg, amely révén létrejöhet a novella sajátos szemantikai innovációja. A novella szövegszintjén a színek metaforává válnak, sajátos jelentésre tesznek szert, behálózzák az elbeszélés egészét, és együtt építik föl lépésről lépésre a szöveg szemantikai egységeit. A novella vizualitást idéző nyelvi síkján az eső képi megjelenítése egyfelől rávetül Lili hangulatára, másfelől pedig, a narráció szintjén, rekurzív módon a férj, Géza attribútumává válik. Amint Kosztolányi kapcsán idéztük, a megjelenített tárgyi környezet minden eleme metaforává válik, és a szereplők karakterjegyeivel összeolvadva meséli el történetüket. Nem a mindentudó elbeszélő vagy dialógusok révén ismerjük meg múltjukat és
