Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)
FANTASZTIKUM FS MÉDIUM 101 metafora helyettesítési logikáját fokozza a szimbolikus eljárás merész azonosításai felé, hanem ellenkezőleg: a különbség és a hasonlóság kifinomultan jelentéses játéka helyén az elemek brutális, kirívóan önkényes és barbár csereberéjére épül. Horrorisztikus nyelve tükrözi horrorisztikus témáját. De ahogy a metafora szimbolikus-totalizáló távlata is csak a képzelőerő szülötte lehet - a nyelv realitásérzéke a szimbólumot nem engedi referenciaként láttatni, sőt, a szimbolizmus esztétikája öntudatosan vállalja is a reális szinten érthetetlen társításokat -, úgy metonimikussá-allegorikussá (de)figurálása is csak a fantázia (irrealitás) közegében megvalósítható. Sőt, a metafora defigurálása nemegyszer a groteszk vagy az abszurd jelentések köreibe visz, szó szerint vétele olykor irreálisabb lehet, mint a nyelv szimbolikus radikalizálása. A sejtetés, a sugalmazás programja helyén e defigurálás ugyanakkor a kép színrevitelét (valóságos dramatizálását) jelenti. A nyelv egyfajta színpadias szemantizálását, sőt, a test mozdulataival (újra) összekötött kifejezőerejét. (E horizonton jelent egy másik, bár ugyancsak innen induló utat a deszemiotizáció: az avantgárd nyelvi kalandja.) A színre vitt kép jellegzetesen 20. századi művészete, a film, lényegében - mint egy nyelv - az ilyen defigurálások művészete, amennyiben a vízió helyett egy konkrét látvány megalkotására törekszik. Persze a képzelőerő inszcenálásának heurisztikus tapasztalata és újszerűsége gyorsan elillan, s a médium rögzítettsége - szemben a nyelvi (anyagtalan) medialitás vagy akár a színházi újrajátszás eseményeinek rögzíthetetlenségével - idejét múlttá, néha komikussá teszi az egykoron megcsodált alkotásokat. Ugyanakkor biztosra vehető, hogy a képzelőerő modern működése nem érthető meg a filmszerű inszcenálás sajátosságainak figyelembevétele nélkül, mely eleve egyfajta dcfiguratív irányba mozdíthatja a nyelvi alakítás észlelését. Nem véletlen, hogy az abszurd művészetre igen nagy hatást gyakoroltak egyes burleszkalkotások — mint Sámuel Beckettre Buster Keaton. Olivér az imént idézett víziójában tehát egy hangosfilm eseménysoraként látja maga előtt ellensége szörnyű halálát. Olyannyira, hogy esténként, az ebektől búcsúzva, rituálisan újra s újra megtekinti az epizódot, s egyre jobban „látja” a részleteket.15 A képzelőerőnek és a mozgóképnek Kittlertől hangsúlyozott kapcsolata - az előbbinek az utóbbit létesítő
