Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)
E1SIÍMANN GYÖRGY képessége, illetve mediális metamorfózisa, a fantáziának a filmművészet médiumába áramló és ugyanakkor azt ki is aknázó érzékisége - ezúttal persze a nyelv teljesítményeként (anyagtalan medialitásának produktumaként) derülhet ki az ezredfordulón.16 Nyilvánvaló, hogy a mai olvasó, rengeteg filmélmény birtokában, egészen más szemmel nézi és egészen más füllel hallja e jelenetet, mint a 19-20. század fordulójának közönsége. A szereplők arcát és tekintetét másként láthatja például ahhoz képest, mint ahogy azok a Cholnokyéhoz feltűnően hasonlónak érezhető beállításokként Eisenstein kinesztétizáló közelképein megjelentek. De erre a változásra a szöveg nyelve — a sematizált látvány ingardeni vagy az üres helyek iseri fogalmaival megragadhatóan - lehetőséget is ad, amikor a befogadást imaginációra készteti. Ezzel kapcsolatosan fontos eleme a szövegrésznek a mondott vízió ismétlődése, vagyis a látvány sorozatos-rituális megidézése. A felidézés többszörössége révén ugyanis a látványba beíródik magának az odafordu- lásnak az emlékezete.'7 A vízió ismétlése itt persze nem az olvasó, hanem Olivér tapasztalata, de említése is elég ahhoz, hogy a filmszerű színrevitel egy ismételhető anyag benyomásaként erősödjön fel a befogadásban. Olyannyira, hogy a látomás végül elhagyja a képzelőerő akár filmszerű dimenzióját is, s a szó szoros értelmében (tehát immár fantasztikusan) inszce- nálódik: testet ölt a lovag várában, természetesen a legkomorabb szobában, „ahol a legalacsonyabb volt a bolthajtás, s a legsűrűbbre verődött össze a falba vert vasgyűrűkbe tűzött fáklyák füstje”. Mint idéztük, a lovag fölugrott székéből, lehajolt a holttesthez, úgy nézte az előtte zajló jelenetet. E fejlemény már gyakorlatilag a performance szituáltságába vezeti át a színrevitel stádiumait: Olivér belép a filmszerű vízióba, mintegy csatlakozik annak jelenlétéhez. E történés nem engedi meg számára a kívülálló nézői metapozíciót, de a performance (happening) kényszerítő ereje (az akcióba vonás) itt még csak az ő szereplői tapasztalatának bizonyul. A fantasztikum funkciója többek között az lesz, hogy ezt a tapasztalatot megpróbálja majd az olvasóra is kiterjeszteni, miként a horrorfilmek kísérlik meg — populáris változataikban persze igen kezdetleges módon, pl. a kamerába tekintő szereplői pillantással - a nézőt a borzalmak résztvevőjévé tenni. A posztmodern irodalom törekvése (Ecótól Calvinóig, Ransmayrtól Esterházyig)
