Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)
Az áttörés éve: Amiről nekem a szerelem mesél, 1974
1974-ben Bejárt, Mahler III. szimfóniájának IV. tételét szerette volna színpadra vinni Ce que l’Amour me dit címmel, vagyis Amiről nekem a szerelem beszél, és a koreográfiához Gombár Juditot kérte fel jelmeztervezőnek. A tervezés megkezdése előtti koreográfusi elképzelésekről Judit így mesélt: „Nagy ruhák kellenek, fantasztikus fejdíszekkel. Aztán egy perc alatt levetik az egészet és akkor szinte meztelenek. Mert vagy a díszlet szerepét is betöltő patetikus jelmezek legyenek a színpadon, vagy elég egy szál trikó, jelzésszerűen. Egy pirinyó teakonyhában szorongtunk a koreográfus-társulat alapító Maurice Béjarttal, mely két ház tetőterét összenyitó térben lebegett. Valami ragacsos keleti édességet majszoltunk. Egy szinttel lejjebb párnákon ülve táncosok zsibongtak. Maurice elindult, és ebben a pillanatban a kistermetű koreográfus körül kitágult a tér, ő megnyúlt, mozgása idézte a láthatatlan palástot, táncba foglalva kéréseit. Hogy mekkora felelősséggel ruházott fel, arra csak később, gyötrődéseim hosszú hónapjai alatt döbbentem rá. Mert ugye, most aztán élet-halál kérdése volt, hogy meg tudom-e mutatni mi bujkál bennem! Úgy dolgoztam, mint egy megszállott. A sok turné miatt rengeteget voltam egyedül. Készültek rajzok, színes vázlatok, de semmi sem tetszett igazán. Nagyon magasra tettem a mércét. Fogalmam se volt; felérek-e odáig? Addig vacakoltam, amíg kifutottam az időből. Az együttes Párizsban a Palais de Congrés-ben lépett fel, és úgy beszéltük meg, másnap utánuk megyek, hogy megmutassam a terveket. Este minden addigi kísérletemet félrelöktem. Négy fehér kartont a földre terítettem, és nekiláttam elölről az egésznek. A félelem hideg verítéke ült rajtam, és mint egy delíriumos álomban, rajzoltam, kentem a festéket, csináltam, csináltam. Azt hiszem, csoda történt; mert mikor kivilágosodott, hitetlenkedve bámultam arra, amit a papíron láttam. Sikerült! Tulajdonképpen nem lepett meg, hogy Béjart, miután kirakta az egészet a terem padlójára, lehasalt elé, mint gyerek az új játékához. Nem is titkolta, hogy tetszik neki, ami előtte fekszik. Úgy éreztem, megérdemlem az elismerést. A poklok poklát jártam meg érte. De a tervek elfogadása után következett a monumentális palástruhák és táncruhák megvalósítása. Tapasztalatból tudtam, a realizálás folyamatában minden elképzelés kompromisszumok 65
