Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)
Az áttörés éve: Amiről nekem a szerelem mesél, 1974
sorozatán megy keresztül. Az anyagok nem úgy viselkednek, mint szeretnénk, és nincs már pénz megfelelőbbre. A szabászok szúrnak el valamit, de nincs már lehetőség korrigálni a hibát. Esetleg a szereplő úgy veszi fel a próbababán csudás holmit, hogy az egy csapásra ronggyá változik rajta. Elhatároztam, hogy ezúttal elejét veszem mindennek. Kapóra jött, hogy egy nagy operabemutatóra készült a Théatre de la Monnaie, a brüsszeli operaház. A műhelyek, mint mindig mindenütt a színházi világban, túl voltak terhelve. így aztán mindenki örömmel vette, hogy segítek a kivitelezésben. Reggeltől estig szabtam, ragasztottam, rétegeztem köpenyeim díszítését. Egy újfajta kollázs-technika alakult ki a kezeim között. Magam válogattam a gyönyörű, méregdrága textilek között, és kíméletlenül miszlikekre vagdostam őket, hogy egy új rendbe rakva más minőség adódjon belőlük. Az alsó rétegek különböző tónusú fémszálasok voltak, erre jöttek a színes csipkedarabok, majd tüllök, áttetsző, fátyol-vékony rétegek tették sejtelmessé a textúrát. Szép plasztikája lett, melyből ki-kicsillantak az alsó, fémes fényű foltok. A tizenkét táncos balról jobbra a spektrum színeit kapta, melyek átjátszottak egymásba. Niklas Ek táncos, színész viking-szőke hajához illett a hideg kék, majd lila, kékes-bordó, meleg bordó, piros, narancs, nap-sárga, sárga, sárgászöld, zöld, türkiz zöld és újra kék következett. Az ornamentikát; a fő motívumokat bogarak, kétéltűek, kígyók és teknősök inspirálták. Mikor felment a függöny, tizenkét táncos állt háttal, magasított cipőkben, díszes-színes, patetikus köpenyekben, furcsa koronákban, lassan vonulva a színpad mélye felé. Luciana Savignano, a Milánói Scala szólistája, táncművésze vendégként táncolta a női főszerepet. Emlékeim szerint furcsán érdekes arcú és alkatú balerina volt. Ő az, aki Jean Cocteau, francia polihisztor, költő, író, zeneszerző, rendező, színész és festő szavait idézve, a maga módján tart a szépség felé. A háta meg egyenesen gyönyörű volt. Ezt látva a próbákon olyan mély dekoltázst kanyarítottam hátul a trikójára, hogy csak kézi öltögetésekkel lehetett »rászobrászkodni« a testére. De elértem, hogy a néző is megcsodálhatta Luciana kivételes adottságát. Hitomi Asakawa - Béjart híres japán Júliája [Roméo et Juliette, Brüsszel, 1966.] - túl a harmincon kislányt alakított a darabban. Neki is jutott ollós 66
