Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)

Tervezői életút, pályakép: „Színház, a szerelmetes szakma"

Gombár Judit gyermekkorától kezdve hatalmas csomagolópapír-ívekre festett, rajzolt, vagy a nappaliban zongorázott. Művészcsaládban cseperedett, édesapja grafikusművész volt, testvére, Gombár András is művészember, mára festőművész lett. Gombár Judit 1951-1955 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanult. Osztálytársa, Zoltán Mária Flóra, becenevén Zotyó (mára festőművész) művészeti érdeklődése, családjának idilli otthona meghatározó volt számára.

A művészeti szakgimnázium után Gombár Judit először színházi dramaturgnak készült, miközben zenés és prózai szerepeket játszott, statisztált, fordított, de már színpadi ruhákat is tervezgetett. Minden érdekelte, ami a színházi alkotóművészettel kapcsolatban volt.

1955-ben tizennyolc évesen nyert felvételt a Színművészeti Főiskolára. Eredeti elképzeléséhez híven dramaturg szakra jelentkezett volna, de mivel abban az évben nem indult, felvették ötezer jelentkező közül a színész osztályba. Négy szemesztert végzett el, majd kölcsönszínészként lépett fel egy esztendeig Kecskeméten és Egerben. 1958-ban felvételt nyert az Iparművészeti Főiskolára, tervezői szakra. így emlékezett erre a viharos pár évre: „kisvártatva már dramaturgnak készültem. Lehet az is olyan izgalmas, mint a jelmeztervezés! Aztán a nagybetűs Élet mindent összezagyvált. Már buzgón fordítottam - mi mást -, mint Rilkét; és egyik fordításommal beneveztem egy szavalóversenyre. Megnyertem. Felbátorodva beadtam jelentkezésemet a Színművészeti Főiskolára. Több száz jelentkező közül felvettek a prózai színész tagozatra. Okos kislány lévén, el tudtam mondani egy verset úgy, hogy volt eleje, közepe, vége; de a színészetet nem nekem találták ki. De annál inkább a színpadot! A Nemzeti Színházban játszott Az ember tragédiájában statisztáltunk, mint színinövendékek. Mindennél jobban izgattak a világítási effektusok, az átdíszletezések. Ma is emlékszem a legapróbb részletekre. Sőt, Lukács Margit Évájának, Básti Lajos Ádámjá- nak minden jelmezére [Madách Imre: Az ember tragédiája, Nemzeti Színház, 1955. Rendezte: Gellért Endre, Major Tamás, Marton Endre]. Színész hallgatóként 1956-ban, tizenkilenc éves korában Balogh Emesével ragasztották az utcákon az első Kossuth-címert. „Nyolcas sorokban meneteltünk

18