Gulyás Gabriella - H. Bagó Ilona (szerk.): A kezdet a egésznek a fele - Múzeumpedagógiai füzetek 1. (Budapest, 2010)

Témák és gyakorlatok

TÉMÁK ÉS GYAKORLATOK 5.2. A MÚZEUMPEDAGÓGUS ÉS A TANÁR TALÁLKOZÁSA HELYZETGYAKORLAT A „FÓRUMSZÍNHÁZ” MÓDSZERÉVEL A múzeumpedagógus lehet bármilyen felkészült, a mindennapi munka során, a ta­nárokkal való találkozáskor, telefonos egyeztetéskor váratlan helyzetekbe is kerül­het. Ilyenkor tapasztalatai, gyakorlata alapján, rugalmasan, de saját érdekeit is érvé­nyesítve kell megtalálnia a mindkét fél számára elfogadható megoldást. Az ilyen helyzetek kezelését igazán csak gyakorlatban lehet megtanulni, de a képzés során meg­próbáltunk modellezni közülük néhányat, hogy példát adhassunk a résztvevőknek. A csapatot négy kis csoportra osztottuk, és minden csoport húzott egy-egy szerepkártyát. Ezek közül kettőn múzeumpedagógusra, kettőn pedig kísérőtanárra vonatkozó információk voltak; igényeik, lehetőségeik leírása (lásd szerepkártyák, 147. oldal). A csoportok feladata az volt, hogy a csoport egyik tagját felkészítsék a szerep eljátszására, a kártyán szereplő érdekei érvényesítésére. A felkészülést követően a másik felet megjelenítő szereplővel közös jelenetben kellett bemutat­niuk a találkozást, telefonbeszélgetést. A gyakorlat céljának megfelelően az egyes múzeumpedagógus-tanár párosok esetében mindig adódott egy problémahelyzet, ellentét, melynek feloldása a gyakorlatban résztvevőkre várt. A csoporttagok a jele­net során nemcsak nézők voltak; tapssal bármikor megállíthatták a játékot, ha úgy érezték, az általuk felkészített szereplőnek segítségre van szüksége az érvelésben, és a szereplők is jelezhettek, hogy időt kémek. A játéknak akkor volt vége, mikor az adott helyzetben mindkét fél számára elfogadható megoldás született. A tréningen a szereplőket kicsit parodizálva ugyan, de valós helyzeteket mutattak be a résztvevők. Az emlékezetes jelenetek elemzése során több hasonló, a résztve­vők gyakorlatában előfordult eset került szóba. Ezek megbeszélése, az élmények, tapasztalatok megosztása is segítette a múzeumi és tanár kollégákat további te­vékenységük, együttműködésük hatékonyabbá tételében. 5.3. SZÜLETÉSNAP A REFORMKORBÓL A képzés során az alábbi drámajátékot Sárszentlőrincen játszotta a csoport. A cél valós emberi szituációk, illetve fiktív történések különböző színházi formákban való megjelenítése, megtapasztalása volt. A dráma a benne résztvevők számára mindig a játék örömét, a kreatív alkotás szellemi izgalmát és szabadságát jelenti. I 14

Next

/
Thumbnails
Contents