Endrőczi Elemér: 100 éves a magyar orvostovábbképzés 1883-1983 (Budapest, 1983)

IV. fejezet: A magyar szakorvosképzés és szakképesítés történeti áttekintése

tává tette. Az utasítás értelmében képesítés szerezhető a következő szakmákból a korábbi 24 mellett: anaesthesiologia, sportorvostan, reumatológia, közegészségtan-járványtan, egészségügyi szervezéstan, onkoradiológia, gyermeksebészet, idegsebészet, tüdősebészet, baleseti sebészet, gyermekkori gümőkóros megbetegedések. Az 1958. évi miniszteri utasítást számos jogszabály kiadása követte (1960, 1962, 1964, 1968, 1970, 1974). A gyakori szabályozás-módosítás egyértelműen mutatja, hogy a szakképesítés igazodott az egészségügyi ellátás fejlődéséből adódó szükségletek kielégítéséhez, az orvostudomány szakosodásához és általában a társadalmi igényekhez. A szakmák két csoportra tagolódtak: az alapszakmákra és az ún. ráépített szakmákra. A képzési idő a legtöbb alapszakmában 4 1/

2 év lett, és a megfelelő alapszakmában szerzett szakképesítés birtokában, további kétéves gyakorlati idő után, a második vagy ráépített szakmából is képesítés szerezhető. A rendelet gondosan megfogalmazta a szakorvosi vizsga célját: ,,. . . megállapítani azt, hogy a szakorvosjelölt rendelkezik-e olyan elméleti és gyakorlati ismeretekkel, amelyek alapján az általa szabadon választott orvosi szakma (betegségcsoport) területén az átlagosnál lényegesen magasabb színvonalon képes betegeit korszerű elvek alapján gyógyítani, a betegségek megelőzésére korszerű elvek alapján intézkedéseket tenni, korszerű diagnosztikai és terápiás e 1 j árásokat a 1 k almázni''. Részletesen foglalkozik a rendelet a vizsga menetével és bevezette a szakorvosi vizsga gyakorlati részét is. Ennek értelmében: ,,A szakorvosjelölt köteles az elméleti vizsgát megelőző hét munkanapon, naponként legalább hat órán át a vizsgáztató tag által kijelölt intézetben (osztályon) és munkakörben (munkakörökben) dolgozni abból a célból, hogy a vizsgáztató tag a szakorvosjelölt gyakorlati ismeretéről, felkészültségéről megfelelően tájékozódhassák". A rendelet előírja azt a követelményt, hogy a szakorvosjelölteknek bizonyosságot kell tenni a műtői készségről és a megfelelő sebészeti gyakorlottságról, a betegvizsgálatról és a vizsgálati leletek értékeléséről. A rendelet részletesen foglalkozik a kötelező szakmai gyakorlati idővel, és előírja a kötelező tanfolyamokon való részvételt. A korábbi, meglehetősen szűk körű, szakorvosképzésre alkalmas munkahelyek körét bővítette, amelyeknek elbírálása gyakran véleményezési és szemléleti nehézségekbe ütközött. Fontos rendelkezés volt, hogy az „externista" minőségben eltöltött gyakorlati időt nem számították be az előírt kiképzési időbe. A rendelet gondoskodott az Országos Szakorvosi Vizsgabizottság jogairól és feladatairól: — ,,az OSZV elnöke a szakorvosi vizsgára jelentkező orvost a vizsgára bocsátás előtt, az általa kijelölt intézetben (osztályon) 2—3 hónapos továbbképző tanfolyam elvégzésére, laboratóriumi stb. gyakorlat eltöltésére kötelezheti, ha az orvosnak az előírt gyakorlati ideje alatt nem állhatott módjában a választott orvosi szakma tárgykörében a szakorvosi képesítés megszerzéséhez szükséges valamennyi elméleti, illetőleg gyakorlati ismeretet (készséget) elsajátítani". — ,,a szakorvosi képesítés megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő szabályszerű eltöltését működési bizonyítvánnyal kell igazolni". Továbbá ,,. . . a szakorvosjelölt kiképzését végző osztály vezetőjének igazolnia kell azt, hogy a szakorvosjelölt gyakorlati és elméleti felkészültségét ellenőrizte és őt a szakorvosi képesítés megszerzésére alkalmasnak tartja". Az 1958. évi rendelet intézkedik arról, hogy az Országos Szakorvosi Vizsga-