Endrőczi Elemér: 100 éves a magyar orvostovábbképzés 1883-1983 (Budapest, 1983)

Előszó

ELŐSZÓ Az orvostovábbképzésnek ebben a monográfiában röviden összefoglalt hazai története — melyre a magyar orvostudomány méltán lehet büszke — egy alapkérdést tesz fel kimondatlanul is az olvasónak, annak az olvasónak, aki a továbbképzés lényege, az orvos tudása, képessége, a múltbeli-jövőbeli ,,orvoskép" iránt érdeklődik. A jelen orvosát és szakorvosát, de a jövő orvosát illetően in érvényes marad a tegnap alapkérdése, tudniillik, hogy mi az orvos feladata? Az erre adott és adandó válasz határozza meg a képzés, még inkább a továbbképzés tennivalóit. A régebbi medicina válasza így hangzik: az orvos dolga a beteg „szolgálata", az olyan emberé, aki szükségében speciális segítségért fordul hozzá, egyben szakszerű munka az egészséges ember érdekében, akinek egészségét az orvos legjobb tudása szerint megőrizni tartozik. Az ezzel kapcsolatos problémák s azok megoldásai távolról sem evidensek, hanem a mindenkor alapul szolgáló értékrendből, és így egy bizonyos hermeneutikus előremegértésből projiciáltak. Hogy ez a szisztéma elemezhető és ezzel a medicina e vonatkozású fogalomváltozása meghatározható legyen, elsősorban gondos fogalomtörténeti tanulmányra lenne szükség; maga a fogalomeltérés abban a történelmileg releváns paradigmaváltozásban mutatható ki, mely folyamatában igazolja, mily relatívek az olv stabilnak tűnő fogalmak, mint egészség, betegség, gyógyítás és mindhárom fogalomkörrel kapcsolatosan a beteg ember orvosi „szolgálata". A továbbképzés tárgyának, módszertani leírásának kapcsán bizonyos utalás történik arra — a terjedelem adta korlátokon belül — az előttünk fekvő munkában is jóllehet indirekt módon, amennyire egy ilyen visszapillantó tanulmány ezt egyáltalán lehetővé teszi. Még fontosabbnak tűnik, mert a történeti aspektus nélkülözhetetlen alkalmazása mellett a jövő feladatait rejti magában a következő kérdés: mii ven lesz — vagy kellene hogy legyen — a következő évtizedek orvosa? Milyen lesz ismeretanyaga és magatartása annak az orvosnak, aki az ezredforduló paciensével találkozik? A harmadik évezred betege csak a szakmailag magasan kvalifikált és természetesen egyúttal a társadalomtudomány szociális diszciplínáiban is járatos szakorvost fogja-e keresni és elvárni? Fognak-e arról beszélni, hogy mi az orvos szerepe a társadalomban, vagv inkább az egyes beteg személyes ellátását nyújtó feladatot akarják látni? Egyáltalán: mi az orvos? Karizmatikus gyógyító és a mindenkori orvostudomány magasan képzett specialistája, vagy csupán a biztonságot nyújtó szociális ellátás egészségügyi szubszisztémájának orvosilag képzett és készséges szakdolgozója? Ügy vélem az orvos személye és funkciója a jövőben sem képzelhető el szociális elkötelezettség nélkül. A medicina mindig is olyan tudomány volt, 11