Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 12. kötet, 1-25. sz. (1847)
10. szám
— 147 — a kéztöháti dagban hullámzás tűnt elő, mi tályogot gyanitatván , ez gerellyel fölnyittaték s belőle híg bűzös folyadék üriile ki, mire ismét székfüből készült borogatások minden jó siker nélkül alkalmaztatának. A kóros részek kutasszal megvizsgáltatván, a kéztö esontok szuva nyilvánosnak mntatkozék A beteg kéztője most bürökfű fürdőben füröszteték , s éjjelente ennek tapaszával borogattaték , de mind siker nélkül. Ezek után a beteg egy 80 mértföldnyi utazást tőn , mi közben iblanygyógyraódot 6 hétig nagy adagban használa, olly formán, hogy a hamiblagból naponta 12, a tiszta iblanyból pedig 2 szemert költvén el; helybelileg székfű fiirdöt használt , de állapota jobbra nem változott, sőt a helybeli kórállapot hova tovább gonoszabb indulatuvá lön, s a mellett, hogy minden éptanos működései jó rendben voltanak, életerejében naponta csüggedett. Januárban (1845) mint a kór 9-ik havában a villanyt kezdé megkisérleni, belsőleg naponta 20 csöppet vizben vegyitve vévén; helybelileg a fekélyt kína fözetben füröszté , mire a fájdalmak növekedvén, öt napi alkalmazás után ezt is félrétevé. A kéztő fekélyben a bűzös híg folyadék mindég nagyobb mennyiségű lön, melly hogy szabadabb folyást nyerjen , a fekélynyilás tágittafik , mellynek bekötése perui balzsam s tojás-sárgájából készült irrel eszközöltetek. De a helybeli baj mind a mellett nem javult. Ezen számosb gyógyszerek s gyógymódok eredménytelenek lévén, a beteg egésségbeli üdvére baját magára hagyván két hétig, miután azonban a fájdalmak koronként türhetlenekké lőnek , újból kísérleteket kivánt tenni, mi végből hideg viz borogatásokat és fecskendőseket használt, mitől két hétig olly kecsegtető javulást éreze, millyet egyéb gyógyszerektől nem tapasztala, de azután még gonosz fajubbá lett helybeli baja, elannyira, hogy a fekély elválaszték olly büdös vala, miszerint azt a beteg többé maga sem tűrhetvén, fölhagyott a hideg viz gyógygyal, s kína főzet s mirha festvénnyel fecskendezé a fekélyt, mit egy hónapig minden haszon nélkül folytatott. így töltött 17 keserű hónapokat betegünk, az itt leirt idült kór képével, miután az aradmegyei kórintézetbe igyekezvék , hol sept. első napján 1845. mint fönebb érintem , fölvétetett. Jelen állapot. A jobb kéztöhát tetemesen dagadt. A közepén két hüvelyk hosszú s másfél hüvelyk széles a kéztő csontokig'ható, büdös, hig feketés evet bő mértékben elválasztó fe10*