Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 11. kötet, 1-25. sz. (1847)

8. szám

— 116 — nyen föl nem szivódhatik, sem pedig ha csakugyan ez megtörténnék , ismét nem jöhetne létre ; ellenben olly lobok, mellyeknek terménye fehérnyés vagy savós szokott lenni, igenis fölléphetnek nyomatosan; aminthogy a közlött esetben is csakugyan illyen lob vala szőnyegen. Dr. Tessényi-ncU fölhozott félbehagyó Didólob esetére, mellyben szükségkép vérbocsátások valának javallva , s mellynck félbehagyásos napjain kinal nyújtatott kedvező sikerrel, Dr. Arányi akkép válaszolt, liogy átnlán véve minden tüdőlobot legbiztosabban csak a physika: kémuton lehetne megállapitni; és ha már itt ott légzési nehézség, ziha vagy tán fulladozás! aggály, félbeliagyólag föllépő tüdőlobot szinlene is, azt mégis inkább csak nyomatos vértorlásnak, nem pedig valódi lobnak (májasulásnak stb.) lehetne tartani. Dr. Grosz Ferencz ugyan e nézetét példával is támogatá; ezen kivűl észlelt egy vérköpéses 3-ad napos félbehagyó lázat. Dr. Trandaphill egy 3-ad napos lázat észlelt, melly minden rohamai alatt mellhártyabántalom alakjában lépett föl. Dr. Wagner János félbehagyó szemlobot még nem észlelt; de a szem csúzos lobjaira 4—5 nap múlva gyakran látá a homlokidegágazat (ramus frontalis) fájdalmát előállni, mit kínallal orvosolt; mire a fájdalom ugyan elmúlt, de a vértorlódás fön maradt. Egyébként ó is csak olly loboknál engedheti meg a nyomatos föllépést, mellyek savós izzadmányt teremnek; mi okhói is a tüdólobot c tekintetben nem tartja alkalmasnak a végre, hogy belőle a tárgy fölött Ítéletet lehetne hozni. Igen fontosnak tartja Oestcrreicher esetét, mellyben a szaruhártya rostonyás izzadmánya félbeliagyólag tünt föl , és el ; azért is, minthogy alig találhatnánk sok esetet följegyezve, melly illy pontosan lett volna jellemezve. 14. Dr. Pr. Arányi érdekes kórboneztani esetet közle. A még élő beteg egyénen (Budán) , minden kórelőzmények hiányával föllépett kórlüneményekből, u. m. nagy fejfájásból, rettegésből, üsszeborzadás és rázkódásból , viz és fris légtől való iszonyból és a néha kitörő dühösségból a gyógyító orvosok a betegséget víziszonynak vagy ebdühnek jellemezték. 38 órai szenvedés után kimúlt a beteg, és a hulla bonczolata következőkre vezetett: A külbőr halvány sáppadt, a láta tágult, alias puffadt, a végtagok hajlékonyak , a bal ezomb és lábszáron ezüstgaras