Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 4. kötet, 1-25. sz. (1843)
15. szám
— 254 — szor bujasenyves s 4-szer Schönlein szerint orbánczos takarok. Schönlein a takár és bujasenyves fekély között azt a különbséget teszi, hogy az első rendes, a másik abnormis takonyhártyán fejlődik; s az első ragadványa parányi a másodiké tömérdek. Vannak igazi bujasenyves takarok , de legtöbbek nem azok s higany nélkül gyógyulnak meg , a bujasenyves takár abnormis. Dr. Flór. Mióta méhtükörrel vizsgálja a bujakóros nőket, hajlandó a takárt és a bujakóros fekélyt két különböző ragadvány eredményének tartani ; mert ő nagyon sokszor takár mellett rejtezett fekélyeket talált, mellyeknek észre nem vételével a másodrendű kórtünemények okát könnyen a takárban lehetne keresni. Előadó takárban eleintén lenfőzetet később timsót s végre kopaivát szokott használni legjobb sikerrel, sőt szükséges esetekben az oldozó savaktól sem irtódzík ; kubebát nem ád, mert kisebb adagban nem hat, nagyobb mennyiségben pedig meg nem emésztetvén, leggyakrabban hasmenés által ürül ki a testből; de volt olly tapasztalata is, hol az illy módon folytatott szer vérrel vegyült magömléseket okozott, még pedig a beteg bajának és jövendő egésségének nem csekély koczkáztatásával. Szerinte a húgycső szükülések beföcskendezések után és azok nélkül is szármozhatnak , azonban idült takárok nyújtanak reájuk többnyire alkalmat. Beföcskendezéseket nem alkalmaz; takár nélkül herelobot fejlődni nem láta, ugy azt sem vevé észre, hogy herelob fejlődésével a (akár nyom nélkül elenyészett volna. A herelobot eleintén lobellenes szerekkel ápolja, a fájdalmak engedésével pedig ragtapaszcsíkokkal göngyölgeti be a nagyobbra növekedett kemény heredagokat, hol különösen azt javalja, hogy a magzsinór ott, hol a herékbe ereszkedik, meglehetősen öszszeszorittassék, mert igy nemcsak a fájdalom hamarébb enyészik , de a dag is sebesebben oszlik el. Dr. Plósz. Hogy a bujatakár a fekéllyel ugyanazon ragadványból ered e vagy sem , ez iránt a nézetek különbözők , azonban a francziák kísérleteiből az utósó nézet látszik igazulni. Előadó az elsőrendű takárt merőtak-