Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1842)

10. szám

— 15(5 — hanguiag, gyakran akadozva, sohnjtozva , siránkozva, jajveszékelve beszél. Sokszor magában mormog és némcllykor hangos kiáltásokra fakad ; mellyek a bent dúló vihart s fájdalmakat tolmácsolják. Beszédének szintúgy tartalmát, mint előadási modorát a különféleség és változatosság hiánya bélyegzi. — A betegség legmagasb fokán egészen elnémul a beteg, hetekig s hónapokig egy szót sem szól, habár az eszmék nála egymást fölváltva, csoportonként gyűlnek is össze. Az illyes önmagában való folyvásti beszélgetést, gyakran megtudhatni az ajakok szüntelen mozgásábol , mit ugyan néha nem tapasztalhatni, melly esetben a mélakórost csupán küleménye s tekintetéről és arczvonásirol lehet megkülönböztetni a tompa elméjütől, ki azért nem beszél, mivel a gondolkozási tehetség nála hiányzik. A gyakoribb vagy ritkább beszélgetés, szintúgy a hang minősége, változtatása mindég a kedély/ettől függ ; honnan ennek természetes következményed! nézhetni amazok sokalakú változását. A kedélyzet szinte forrása az önmagávali beszélgetés , tűnődés, saját eszmékkel való vesződésnek is, s a gyakran rohamként feltűnő jajgatás-sírás-sohajtozásnak , vagy mormogva , boszusan , s gorombán adott feleletnek. A kedélyzet lenyomatott állapotának következtében síi— lyed le az érzelmi tehetség is, mit a lassú, egyforma eszmetársításból , az ítélet halaszfgatásábol, kétkedve s vonakodva tett kimondásából megtudhatni; mi egyenes ellentétben áll az őrjöngök ama gyorsasága- biztossága- és határozottságával, mi szerint valamelly dolog fölötti Ítéletüket előadni szokják. A kór kisebb fokán némellykor egyáltalában képtelen a beteg valamit fontolóra venni, vagy megitélni s a megfontoltakat szóval előadni; jól tudja s érzi magában , mit mondani, vagy írni akar, ámde szavakat s módot nem talál, elannyira, miként gyakran a már elkezdettet félbehagynia kell. Korántsem hiányzik nála az értelem, hanem csak az értelem önállósága van letiporva, minek következtében az újdon szülemlett eszméket nem bírván napfényre hozni, mindég ugyanazokkal bíbelődni kénytelen. — Valóságos megismertető jele a mélakórnak az is, hogy a mélakórosak szintúgy , mint a rásztkórosak , — mindég saját személyökkel, állapotjokkal bajlódnak, s ezt másokéval ösz-