Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1842)

10. szám

— 154 — A mélakór valódi oka nem egyéb, mint az önérzet kóros lesülyedése, az önbizodalmatlanság, miből kislelkűség , határozatlanság , saját énje csekélyre-becsülése , önereje becsmérlése , a világgal és magával való elégületlenség elmulhatlanul következnek. — Ez oka, miért a mélakóros állapotával, smás egyéb körűiményekkel rendszerént elégedetlen, mindenféle helyzetben, és legkedvezőbb viszonyok közt is boldogtalannak érzi magát, és hajlandó képzelt bajának okait önmagában szintúgy mint más kültárgyakban keresni s kutatni. A honnan némellykor misem elégítheti ki őt; a mi csak birtokában s körüle létezik , mind az kevés, rosz és hiányos ; minden dologban ki tudja keresni a homályos, hibás oldalt, és ha történetből illyesmire nem találhat, ezerfélét teremt képzelő ereje. Mindent rossznak találni, lényeges bélyege a mélakórnak , és gyakran bámulatos képességgel bír a beteg mindent a rossz oldalról szemlélni s maga állapotával ugyanazonítni. — Rendszerént kisebb vagy nagyobb közönbösség is mutatkozik a betegben minden kivülötte létező dolgok, események, barátai s hoztartozói iránt, mi a betegség csekélyebb fokán csak látszólagos, demagasb fokán valósággal jelen van. A mélakóros , bár egészen másként áll a dolog, mindég azt mondja: neki mindegy, ő mindennel megelégszik , és e képzelt nembánom gyakran ellenkezésbe hozza önmagával, midőn búsongva azt panaszolja, hogy őt mások föl sem veszik , vele mitsem gondolnak. A betegség magasb fokán, miként minden mély fájdalom s bánat alkalmával, valóságos közönbösség mutatkozik minden kiiltárgy iránt, az önboldogtalanságot, s fájdalmakat sokkal inkább érzi a beteg , hogysem kültárgyak kissebbithetnék vagy nagyobbíthatnák. A honnan illy esetben a beteg mitsem kivan s követel, vagy tán mind azt jónak látja magára nézve , és olly rossz teremtéssel mint ő , gondolja magában , nem lehetne eléggé megvetőleg és értéktelenül bánni. Az önérzet illy elnyomatott állapotában majd mindég rendkívül rosszul érzi s betegnek vallja magát a mélakóros, miközben rásztkórosak (hypochondriacus) módjára, a legkisebb fájdalmat, s kóros bántalmakat is tűiig nagyítva adja elő. Nem talál szavakat szenvedéseit kifejezhetni, s lehetlennek állitja, hogy más halandó ember épen olly kínok , vagy még nagyobbak közt is lehessen , mint ő. — Képtelennek érzi magát min-