Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1842)
10. szám
— 155 — den legkisebb dologra, szintúgy a testi, mint lelki erőt igénylőkre ; kimondhatlan gyöngének s tehetlennek állítja testét és lelkét, s jóllehet ez érzés nagyobbára öncsalódáson alapúi: gyakorta mégis valósággal olly gyöngeség van jelen, miként egyáltalában képtelen csekély erőfeszítést föltételező munkát is végezni. — Mi a külvilág és közte létező viszonyt illeti: a mélakóros rendkívüli érzékenységet mutat minden őt s körülményeit érdeklők iránt; s épen azért, mivel ő szünetlen önmagával bíbelődik , misem történhetik, mi reá hatással nem volna. Csak a betegség magasb fokán lesz a külső események iránt érzéketlen s közönbös , mert önfájdalmainak érzése sokkal mélyebb kedélyét sokkal inkább elborítja, hogysem más egyéb dolgok érdekelhetnék , s befolyást gyakorolhatnának reá. Az érzékenység e rendetlen volta miatt elnyomatik a visszahatás , és a mélakóros a külbefolyásoktul érdeklettnek nem látszik, koránsem azért, mintha reá nem hatnának, hanem, mivel a befolyás következtében előállott benső eredményt visszahatás hiányában kívülről észre nem vehetni. Kérelem, fenyegetés, intés iránt szintolly fogékonytalan; nincs annyi ereje, hogy a reá történt benyomás szerént tettre határozhatná magát; gyakran már engedni látszik a kérelem s fenyegetésnek és magát elhatározni; de épen az elhatározás pillanatában újólag borzalom , kétség, s ingadozás lepi meg , mire a kivitel s önmeggyőzés lehetlenség képében tűnik föl előtte. Mivel minden legkisebb tárgy fájdalmat kelt föl benne: fél a körüle létezőktől és igyekszik félrevonulni, ez okbul magányt keres, s mások társaságát kerüli. — E magányt s elzárkozottságot gyakran minden áron siet megszerezni a mélakóros ; minden intézkedések« s törekvéseknek, — mellyek őt a külvilággal közlekedésbe hozni czélozvák, nyakasan ellenszegül, — elannyira , miként végsőségekre (extremum) vetemülui is kész , csakhogy boldognak képzelt világából ki ne zavartassák. 2. A beszédben és gondolkodásban való rendellenesség. — A beteg rendszerént csöndes , szótlan , tartózkodó , magábazárkózott , gyakran mitsem beszél s felel a kérdettekre, vagy pedig önmagáról, helyzetéről, állapotárol és boldogtalanságáról panaszkodik. Lassú és alig hallható, siralmas hangon, egy-