Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)
1-7. szám
( 3i ) üveget, téglát, festett cserépedényeket, némelly érczeket s ezeknek keverékeit tudták készíteni; értették a selyemfestést, s a rothadástól niegóvák halottjaikat, s ezek az akkori bőlcseség középpontjává tevék Egyiptomot , oda vándoroltaták a görög bölcseket, kik azokat majd hazájokba plántálák át, s tovább haladva, szemlélődve kezdek kutatni a természet titkait; — 4. elemet állítottak , mellyek kölcsönös működéseiből igyekezték kimagyarázni a tüneményeket. Innét a világ akkori uraihoz a rómaiakhoz költözött, hol kevés haladást tön, s Borna dőltével elenyészett az is, inig nem a bevándorlott arábok sok oldalú műveltségű tudósai által tíjra életbe jött; ezek már szorgalommal művelék a chemiát, s különösen a gyógyszerészetben több igen jeles fölfedezéseket tettek. De itt is csak ráklábon járt a haladás, s nem levén kimérve a biztos űt, csak tántorgott a röges ösvényen az ismeret; s ha néha egyes lépést látszott is tenni előre, bizonytalan volt az, nem levén felállítva általános törvények, mellyek egyes eseteknek irányt adhattak vólna. így tapogattak, még a különben sok jeles isméretekkel gazdag, de hamis nézetektől vezérlett alchimicusok is, kik mig aranyat, s bőlcseségkövet kerestek, fáradhatlan próbatételeik által több titkok birtokába jutottak. Ok Byron ként úgy művelék a tudományt, mint azon szántóvető, ki képzelt kincsért ássa fel földjét, s teszi azt czélján kivűl termékennyé. A bányászok arany helyett szobrok egyes töredékeire bukkantak, mellyek külön s egyenként is jelesek ugyan, de becsök teljességében csak akkor tűntek föl, midőn a művész keze öszveillette őket. Elő áll a chemiában is egy rendező kéz melly, addig hibázott, s a sok fáradalmak egyes adatait egybevetve , általános elveket von ki belőlök; törvényeket állit, s ezek szerént alkat terveket. Előre ki számolja a történendőket s meghatározza a következést, s így a darabolt ismeret tudománnyá alakul, s melly eddig csak