Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 4. félév, 1-25. sz. (1840)
11. szám
( 167 ) nek leeresztésére a inedencze fenekén, a fölösleges víznek fördés közbeni lefolyására pedig annak oldalán találtatik nyílás. Igen kívánatos, söt szükség volna az', ha ezen ásványvíz lefolyatására különös víztartó volna készítve azért, hogy a meleg és nagy hőmérséklete miatt nem minden beteg által elviselhető víz a szükséges hőfokig kihűtethetnék, mit jelenben szükségbül vagy csak közönséges patakviz, vagy pedig az által tehetni, hogy a fördő medenczéje este ei;esztetik tele vízzel, és csak más nap förödhetni benne. A 2. és 3. számalatti fordők épen olly elrendeletűek mint az első, csak a nagyságra nézve különböznek, mellyek 8. láb hosszas. 7. láb széless. és 4. láb mélységüek. Bemenetűi mind a három fördőbe egy fedetlen fafolyosó szolgál. A harmadik forrás az, mellyen az úgy nevezett közönséges fördő áll, és az alacsonabb osztályú fördővendégek számára vagyon szánva. Ezen fordo vizének jó részét a szomszédságában létező antalforrásbul kapja, és 16. lábnyi hosszas, és széless. lévén tökéletes négyszegű, mélysége pedig 5 lábnyi, derék köbkövekbül vagyon építve, medenczéje köröskörül három falépcsővel vagyon környezve, feneke pedig átlikgatott deszkákkal padolva. Ezen fórdő is tökéletesen világos és elég téres, de különös vetkezőszobával nem bir. Mind a közönséges, mind pedig valamennyi antalfördő ugyanazon magas fedél alatt léteznek, mellyek közvetlen szomszédságában egy a haszonbérlő lakásán kivül magában még 7. vendégszobát foglaló lakház találtatik. De csak közel egy más szinte a fördővendégek számára szolgáló 6. szobájú vendéglő is létezik. A negyedik gyógyforrás a ligetben létezvén i s z a pfördőnek neveztetik; mellyre fagunyhó lévén építve félig fedve, félig szabadon vagyon, t. i. hogy f)